1,5 milliárd eurót vesztett a Vatikán a megrontási ügyeken
Rómában egy kongresszuson magas tisztséget betöltő katolikus vezetők foglalkoztak az egyházat megrázó megrontási botrányokkal. Ezek miatt az egyháznak a kártalanítások és a megindított eljárások miatt 1,5 milliárd eurós költsége keletkezett a szakértők becslése szerint. Azt is világossá tették: egy léleknek nincs pénzben kifejezhető ára.
A számtalan ismertté vált gyermekmolesztálási ügy amerikai szakértők szerint több mint két millió dollárba került a katolikus egyháznak (kb. 1,5 milliárd euró). Az AFP hírügynökség jelentése szerint a római konferencián az amerikai segélyszervezet két munkatársa „feltehetőleg helyesen” becsülte meg az összeget. Michael J. Bemi és Patricia Neal a számításaik során figyelembe vették a kártalanítások, vizsgálatok, eljárások (perek) és az áldozatok kezelésének költségeit is.
Ez az összeg ugyanakkor „nincs összefüggésben” az érintett gyermekek és felnőttek fájdalmával, mondták. „Egyetlen egy léleknek sincs pénzben kifejezhető ára”. Bemi és Neal emlékeztették a konferencián résztvevőket arra a számos pszichés betegségre, amelyektől az áldozatok szenvednek, a hosszú évekig tartó kezelésükre és a családokon belül okozott zavarokra.
XVI. Benedek pápa hétfőn nyitotta meg a négy napos konferenciát a Gregoriana Pápai Egyetemen. A világ minden tájáról 200 tisztviselő és egyházi szakértő tárgyalt zárt ajtók mögött a katolikus egyházban tapasztalható, fiatalkorúakkal szembeni szexuális visszaélések megakadályozásának módjairól.
A német püspökök képviselője, Stephan Ackermann „a szexuális visszaélések elleni fellépés mérföldkövének” aposztrofálta a kongresszust. A nemzetközi katolikus találkozó megmutatja, hogy „milyen komolyan foglalkozik az egyház a témával”, vélte. Ackermann a Német Püspöki Konferencia tisztviselőjeként vett részt az eseményen. „Benyomásom szerint a témával való foglalkozás újabb fázisába lépünk”, nyilatkozta a vatikáni rádió egy adásában.
Most az a következő, hogy a megindult javulást egyrészt a visszaélések megelőzésére, másrészt az állam és az egyház közötti együttműködés érdekében hatékonyan megvalósítsák: „Újra és újra kell az ellenőrzés, azaz annak átvizsgálása, hogy ami a szabályzatokban áll megvalósul-e és ez így is marad-e”, mondta.
A szövetségi kormány megrontási ügyekkel megbízott tisztviselője, Johannes-Wilhelm Rörig nagyobb nyíltságot kért a katolikus egyháztól: „Azokat a struktúrákat, amelyek lehetővé tették az évtizedeken keresztül tartó szexuális visszaéléseket, teljes részletességgel fel kell tárni és fel kell dolgozni”, mondta Rörig a Neuen Osnabrücker Zeitungnak.
A megrontási ügyek felderítésével megbízott vatikáni főnyomozó, Charles Scicluna a konferencián a „hallgatás kultúrájáról” beszélt, amely véleménye szerint az egyházban történt gyermekmegrontási ügyeket körbeveszi. Adatai szerint 2001 óta több, mint 4000 gyermekmegrontási ügyre vonatkozó gyanú futott be a vatikáni Hit kongregációhoz, ezek közül ezer 2009 utánra esett.
forrás: www.atv.hu










