Hód-mező habja – napi netszemle 1

A szegedi Kovács Kitti is lehet Miss Balaton, nincs meg VV Fanni holtteste, de a nyomozást enélkül is lezárhatják és tovább él a vásárhelyi alagút legendája – itt a napi netszemlénk.

Miss Balaton

A szegedi Kovács Kitti is harcba száll a Miss Balaton koronájáért. Szombaton este kiderül, Király Lili, Viczián Csilla, Nagypál Krisztina és Rákos Lili után kinek a fejére kerülhet a korona a tizenkét gyönyörű döntős lány közül. – írja a Délmagyar.

Szegedi lány a 12 döntős szépség között – ki lesz 2018-ban a Miss Balaton királynője?

Forró napsütésben álltak modellt a Miss Balaton gyönyörű döntősei. A profi fotózás helyszíne a festői szépségű Balatonfüred volt, ahol a tizenkét versenyző már gőzerővel készül a szombat esti fináléra. Ám mielőtt a zsűri meghozná döntését, a közönségen a sor, hogy letegye voksát kedvence mellett. Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Miss Balaton döntőjét.

VV Fanni holtteste

Hiába tűnt el, s gyanítják a nyomozók, hogy megölték, nem került elő VV Fanni holtteste. Mégis lezárják a nyomozást – olvasható a Blikkben.

Döbbenetes fordulat a VV Fanni-ügyben: holttest nélkül is lezárják a nyomozást

Információnk szerint a rendőrség annyi bizonyítékot gyűjtött össze, hogy az ügyészség akár holttest hiányában is vádat emelhet B. László ellen. – Úgy tudom, még várnak bizonyos iratokra a nyomozók, de heteken belül minden a kezükben lesz, és lezárják a nyomozást. Az összes iratot átadják majd az ügyészeknek, akik a vádemelésről döntenek.

Vásárhelyi alagút

Hiába cáfolták történészek, helytörténészek, a legenda tovább él. Most a vasarhely24 egyik névtelenséget kérő olvasója állítja, igenis alagút húzódik a város alatt.

Olvasónk szerint igenis van alagút Vásárhely alatt – Vásárhely24

Olvasónk fiatalkori emlékét írta le nekünk, 1974-ből, amikor bejárt egy alagutat. Olvasónk – aki névvel nem szeretett volna szerepelni – minapi cikkeink kapcsán az alábbi levelet küldte portálunknak: Most találtam rá az alábbi cikkre melynek címe: Van-e alagút rendszer Vásárhely alatt? Nos elárulom önöknek hogy van! Mondhat bárki bármit, igenis létezik.