Új adományok az Egy Ebéd Egy Esély Alapítványtól 3

Mint arról már korábban beszámoltunk, újabb jótékonysági programot indított az éhező szegedi gyerekeket támogató Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Közhasznú Alapítvány. A szervezet a naponta kiosztott több mint 50 adag ebéd mellett más módon is segítene a rászoruló fiatalokon és családjukon. Ezért minden hónapban mintegy 50 ezer forintot fordítanak majd arra, hogy három családhoz juttasson tartós élelmiszerekből álló csomagot.

A TeleKamra Program első adományait már át is adták Szegeden. A programban először támogatáshoz jutó három család július 2-án vehette át az adományokat, így ők már hétvégén is tudnak élelmet biztosítani gyermekeiknek. A családok összesen hat fiatalt nevelnek.

A támogatásként átadott csomagokba olyan élelmiszerek kerültek, amelyeket hosszú időn keresztül, jól beosztva használhatnak fel a kedvezményezettek. Ők egy támogatási ciklusban két hónapra kapnak támogatást. A pakkokba került például liszt, rizs, tésztafélék, cukor, konzerv, valamint némi édesség. Bár utóbbiak nem létfontosságúak, de az Egy Ebéd Egy Esély szeretné megadni a gyerekeknek azt az örömet, amelyről a hétköznapokon a legtöbb esetben le kell mondaniuk. A csomagok összeállításakor az alapítvány igyekezett minél több olyan szponzorvállalkozást bevonni, akik kedvezményes áron biztosították az élelmiszereket, hogy a támogatási keretből minél nagyobb és színesebb tartalmú pakkot lehessen összeállítani.

Új adományok az Egy Ebéd Egy Esély Alapítványtól 1

A csomagokat a havonta több mint 1100 adag ingyen ebédet kiosztó alapítvány a szociális éttermek vendégeitől kapott adományokból, valamint a nemrégiben Kiss Attila hobbi ultrafutó által kilométer árverésen összegyűlt több mint 250 ezer forintból finanszírozza.

A jótékonysági szervezet továbbra is úgy látja, hogy van még mit tenni a gyermekétkeztetés területén. Az akcióval továbbra is a napjainkban tapasztalható gyermekéhezésre hívnák fel a figyelmet. A probléma valósságát támasztja alá az UNICEF, az ENSZ Gyermek Gyorssegély Alapjának tavalyi felmérése is, melynek 41 fejlett országot vizsgáló kutatása alapján hazánk a gyermekéhezés és az étrend egészségessége szempontjából a 26. helyen áll. Ráadásul a 15 évnél fiatalabbak 11,8 százaléka olyan felnőttel él, aki nem képes biztosítani számára a megfelelő táplálkozást.

Új adományok az Egy Ebéd Egy Esély Alapítványtól

Forrás és fotók:
Martonosi János
kuratóriumi tag