Megvan a MOL-PICK Szeged BL-csoportja

A PSG-vel és a Flensburggal is találkozik a Bajnokok Ligája csoportküzdelmei során a MOL-PICK Szeged – írja a Délmagyarország.

Pénteken Bécsben kisorsolták a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportjait: a MOL-PICK Szeged ezúttal is résztvevője a sorozatnak.

Juan Carlos Pastor együttese hamar előkerült, és a B csoportba húzták a magyar bajnokot, a francia PSG, a német Flensburg, a dán Skjern, a horvát Zágráb, az ukrán Zaporozsje, a francia Nantes és a szlovén Celje társaságában.

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája új idénye szeptember 12-én kezdődik: a lebonyolítás szerint az A és a B csoportban nyolc-nyolc együttes küzd meg a hat továbbjutó helyéért.

Mario Sostaric: – Csak nagy csapatok és nagy meccsek léteznek a Bajnokok Ligájában, és ez így lesz a következő szezonban is. Tudjuk, hogy jól kell dolgoznunk, és topformában kell játszanunk. Remélem, hogy az egész szezon jó lesz, és mindent megteszünk, hogy minél jobb pozícióban végezzünk.

Balogh Zsolt: – A BL-ben nincs könnyű csoport, olyan nem létezik. Komoly ellenfelekkel találkozunk, úgy gondolom, hogy az első három hely valamelyikét elérhetjük. Sokat erősödünk, minden rajtunk múlik majd, hogy miként szerepelünk a csoportmeccseken, amit már most nagyon várok.

Forrás: delmagyar.hu
Kép forrása: delmagyar.hu