Ha Márki-Zaynak nem kell a TAO-s pénz, Lázár Makóra viszi azt

Vásárhelyen vitatkoznak, Makón gyűjtik a TAO-pénzt

Míg Hódmezővásárhelyen viták övezik a TAO támogatásokat, addig Makón egyre több forrást gyűjtenek össze. A Maros parti település mai testületi ülésén Lázár János elmondta: a város alpolgármesterével közösen már 80 millió forintról állapodtak meg a nehéz helyzetben lévő makói utánpótlás-nevelés fejlesztésére.
HLKC kézilabda serdülő

Áncsán István: A TAO áldásos, ráadásul üvegzseb jellegű

A HLKC ügyvezetője elfogadhatónak tartja, hogy az utca embere nincs tisztában a kézilabdázók számára is áldásos látványsport-finanszírozási rendszer működésével, de azt már sokkal bajosabbnak és veszélyesebbnek látja, hogy felelős beosztású közszereplők is sötétben tapogatóznak a TAO-t illetően.
Közérdekű munkával büntetné a kormány az életvitelszerű közterületi tartózkodást

Közérdekű munkával büntetné a kormány az életvitelszerű közterületi tartózkodást

A kormány úgy módosítaná a szabálysértési törvényt, hogy pénzbírsággal ne legyen büntethető az életvitelszerű közterületen tartózkodás, ugyanakkor közérdekű munka vagy elzárás kiszabható legyen.
Ne etessük a vízimadarakat!

Ne etessük a vízimadarakat!

A tapasztalatok alapján az alapvetően jó szándékú emberek nincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot.
Olcsóbban utazhatnak a Fővárosi Nagycirkuszba a kitűnő tanulók

Olcsóbban utazhatnak a Fővárosi Nagycirkuszba a kitűnő tanulók

A MÁV-START is csatlakozott a Fővárosi Nagycirkusz akciójához: a cirkusz által ingyenes belépővel jutalmazott kitűnő tanulók és egy kísérőjük kedvezményesen utazhatnak vonattal a kiválasztott előadásra. Címlapfotó: fnc.hu A MÁV-START és a GYSEV június 27-től szeptember 9-ig biztosítja a 90 százalékos menettérti kedvezményt azoknak a kitűnő tanulóknak, akik a cirkuszi előadására a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) által kiadott kuponnal rendelkeznek, egy felnőtt kísérő pedig 50 százalékkal olcsóbban veheti igénybe az alkalmi
Edzőtáboroznak a legkisebb Hódok

Edzőtáboroznak a legkisebb Hódok

Kétnapos edzőtáborba 'kóstolt "bele a Hód Úszó SE béka és delfin csapata. A gyerekek reggel 8-ra érkeztek az uszodához és délután 4 órakor távoztak. A 19 fős kis csapat napi két edzésen és mellette sok más aktív sportjátékban mérettette meg magát.
Hódmező habja – napi netszemle

Hódmező habja – napi netszemle

Vásárhelyi madártávlat, nemzeti szuverenitásunk cölöpjei, Peller Anna bájos alakoskodása, Maradona oltári tahósága. Szerdai koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból.