Fekete Ferenc, a vásárhelyi TAO pénzekről

Interjút kért a vasarhely24 Fekete Ferenc a pénteken lemondott sporttanácsnoktól, alapítványi elnöktől a vásárhelyi TAO pénzekkel kapcsolatban. Itt a teljes beszélgetés.

Lemondott sporttanácsnoki és a Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány elnöki posztjáról pénteken Fekete Ferenc települési képviselő. Előbbi pozíciót 18, utóbbit 8 éve tölti be. Az ok: a bizalmatlanság és az együttműködés hiánya a polgármester részéről. Fekete Ferenctől kértünk interjút.

Hogyan jutottunk el odáig, hogy a pénteki, vásárhelyi közgyűlésen végül benyújtotta lemondását, és nem mellesleg komoly vita alakult ki a TAO pénzek körül?

A történet ott kezdődik, hogy amikor polgármester úr hivatalba került, egy hatszemközti beszélgetésen – Horváth Zoltán sportreferens volt még jelen – Márki-Zay Péter azt mondta, azt hallotta a kampánya során, a közgyűlés által meghatározott egyesületi sporttámogatásokkal (pl küzdősportok, fitnesz, stb, melyek egyébként nem esnek a TAO alá) nem tudnak – az érintettek – elszámolni. Információi szerint a pénzek egy része jutott csak el az egyesületek felé, így kéri azok elszámolását 2 évre visszamenőleg. Ezt az akkor tanácsadóként a polgármester mellett dolgozó, jelenlegi jegyző tanácsára 5 évre visszamenőleg kérték. Az elszámolás minden évre elkészül, le van fűzve, a sportreferens még aznap át is nyújtotta. Erről közgyűlésen is szó esett, a polgármester elmondta, ezt rendben találták, de a TAO pénzek körül lehet, hogy nincs minden rendben, arról is kéri az elszámolást. Akkor is elmondtam, a TAO-ra jogosult – Vásárhelyen négy – látványsportban érdekelt egyesület és az alapítvány foglalkozik ezekkel.

Tisztázzuk akkor, hogyan, milyen módon, milyen lépésekben használhat fel egy egyesület TAO pénzt?

A TAO-ra jogosult egyesületeknek (Vásárhelyen: foci, kézilabda, kosárlabda, vízilabda) minden évben van egy sportkoncepciójuk, amelyben az arra az évre tervezett kiadásaikat szeretnék a pályázattal biztosítani (utazás a versenyekre, nevezések, edzőtáborok, edzők fizetése, bérleti díjak, mezek, és még sorolhatnánk). Ezt a tervet (pályázatot) benyújtják az országos szövetséghez, ahol erről sok-sok szempont alapján döntenek. Előfordul, hogy a szövetség kevesebb keretet állapít meg, egy példát említve: a kézilabda klub 60 milliót igényelt, de a szövetség csak 46-ot ítélt meg. Mi az egyesületekkel, azok vezetőivel azonban minden évben nemcsak beadtuk a pályázatot, de fel is utaztunk a szövetségekhez, és személyesen is megerősítettük, hogy a tervezett összegekre a vásárhelyi sportnak szüksége is van. Ez általában mindig sikerült is.

Mi történik ezután, hogyan jut egy egyesület ehhez a pénzhez?

Ezek után kap az egyesület egy támogatói határozatot, amelyben az szerepel, hogy mekkora összegig jogosult szerződést kötni olyan cégekkel akik társasági adófizetési kötelezettséggel bírnak. Ez azonban csak egy keret, amibe pénzt a cégek tesznek. Ilyenkor elkezdtük sorra járni a cégeket és kértük őket, hogy ne a központi költségvetésbe adják be a társasági nyereségadójuk egy részét, hanem adják oda valamelyik vásárhelyi sportegyesületnek. Hasonló a rendszer, mint az 1 százalék felajánlása a személyi jövedelemadónál, ha valaki rendelkezik róla adhatja egyháznak, vagy alapítványnak, ha nem, akkor megy a közös nagy kalapba. Szóval sorra jártuk a cégeket, amelyek elkezdték feltölteni a szövetség által megítélt keretet. Közben figyeltük, melyik egyesület hogyan áll, ha már feltöltöttük szerződéssel az adott keretet, akkor másik egyesület keretére próbáltunk forrást kérni.

Hogy működik ez a gyakorlatban?

A TAO támogatást a cégek egyenesen az egyesületeknek utalják, sőt, az utóbbi években a cégek helyett már a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) utalja az egyesületeknek pénzt. Az önkormányzat, vagy én ezzel a pénzzel soha semmilyen kapcsolatba nem is kerülhetünk, kerülhettünk. Az egyesületek a sportfejlesztési koncepcióban vállalt célokra használják fel a NAV-tól érkező forrást, amivel végül, mindent számlával, szerződéssel igazolva a saját sportszövetségeik felé számolnak el. A HFC például az MLSZ-szel. Ha egy egyesület nem tud elszámolni, akkor a szövetség kizárja két évre a TAO pályázatokból. Ilyen Vásárhelyen még nem történt. Az elszámolás igen szigorú, soronként történik. Emlékszem a HFC esetében még azt is igazolni kellett, hogy hány pár sportszárat (zoknit) vett az egyesület a sportoló gyerekeknek. Az egyesületi közvetlen támogatások mellett létrehoztuk az önkormányzati tulajdonú Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítványt, annak érdekében, hogy a városi tulajdonban lévő sportlétesítményeket a fejlesztésekre fordítható TAO pénzből fel tudjuk újítani. Erre az egyesületek nem tudtak pályázni, hiszen nem az ő tulajdonuk a létesítmény, amit használnak, hanem a városé.

Ebben az esetben is szigorú volt az elszámolás?

Igen, minden esetben. A létesítményfejlesztés mindig közgyűlési döntés alapján történt, ezek a város honlapjáról bárki számára elérhetőek. A beruházásoknál a TAO 70 százalékot tehet ki, a többi 30 %-ot a város adta, mint önerőt. A városházán megtalálható minden ehhez kapcsolódó dokumentum, hogy csak el példát mondjak, a műfüves csarnok építésének tervei, költségvetése, közbeszerzése, engedélyei, számlái, igazolásai, stb. A Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítványnak ráadásul a város cége, a HMSZ Zrt könyvel, így a számlák, elszámolások ott fellelhetők a polgármester úr számára. Őszintén szólva nem is értem ezt az egész műbalhét, amit a TAO pénzek körül kavart!

Ezért mondott le a sporttanácsnoki tisztségéről?

A TAO pénzekkel kapcsolatban a korrupciónak a lehetősége sem merült fel! A NAV utalja az egyesületeknek, azok a saját sportszövetségeikkel számolnak el. Képviselő, polgármester, vagy sporttanácsnok csak annyi kapcsolatba kerülhet ezzel a pénzzel, hogy ő kéri meg a cégeket a városi egyesületek támogatására. Felháborító és szégyenteljes ez az egész, ami a városban zajlik! 18 éve dolgozom sporttanácsnokként, segítettem Rapcsák András, Lázár János és Almási István munkáját. Amióta TAO rendszer van, kilincselek a vállalkozásoknál, hogy segítsenek. Ezt nem lehet fotelből telefonon, sokszor napokon keresztül csak a cégeket jártam, mindezek után pedig megvonják tőlem a bizalmat és meggyanúsítanak. Egy olyan elképesztően felelőtlen városvezetővel, aki olvas valamit az Indexen és abból politikai balhét kavar Vásárhelyen, úgy, hogy szerintem fogalma sem volt arról, hogyan működik a rendszer, nem tudok tovább együtt dolgozni.

Mi várható a vásárhelyi sportban tekintettel az elmúlt hetek, hónapok és a pénteki közgyűlés történéseire?

Ez az egész balhé szerintem történelmi bűn volt a város sportélete ellen. Péntek óta, de előtte is számos cégvezető hívott fel aggodalmuknak hangot adva, hogy az általuk adott pénzek felhasználása akkor ezek szerint nem volt szabályos, törvényes, hiszen maga a polgármester mondja, hogy felmerül a korrupció lehetősége. Kiváló volt az együttműködés a támogatókkal, most pedig magyarázkodhatunk egy gyakorlatilag minden alapot nélkülöző vádaskodás és műbalhé miatt.

Milyen következményei lehetnek mindennek?

Egy vállalkozásnál sokkal egyszerűbb az, hogy a TAO összegét egyszerűen befizetik a nagy közös kasszába. Ezt egy egyszerű átutalással megtehetik. Egy egyesület TAO támogatása viszont sokkal bonyolultabb ügyintézést igényel a cégek részéről. A kialakult helyzetben attól tartok, a cégek nem kínlódnak ezzel a procedúrával és az előbbi – a központi költségvetésbe való – befizetés mellett döntenek. Azt még hozzátenném, a polgármester pénteken a közgyűlésen azt mondta, én elszámoltam a TAO támogatásokkal, vasárnap esti videóüzenetében pedig már, azt hallottam, hogy azt üzente, attól hogy lemondtam, még el kéne számolnom a pénzekkel. Szánalmas vádaskodás zajlik! Jól jellemzi a polgármester felelőtlenségét, hogy miután lejáratta és tönkretette ezt az egész támogatási rendszert a városban, a legfontosabb számára, hogy azt bizonygassa, a cégek Lázár János miatt nem adnak majd pénzt.

Hihetetlen, de még most sem tud semmi másban gondolkodni csak a saját kicsinyes politikai játszmáiban! Remélem lesz majd annyi bátorsága, hogy az edzők és a sportoló gyerekek szemébe néz majd, és nekik bizonygatja, hogy ő semmiről sem tehet, meg mindenki más hazudik, nem csak a vasárnap esti Facebook beszédeiben osztja az észt a karosszékéből. Csak azt felejti el, hogy a nap végén nem az érdekli majd a gyerekeket, hogy a polgármester bácsinak igaza van-e, vagy hazudozik, hanem leginkább az, hogy miért nem tudnak elutazni egy meccsre, vagy miért nem tudja biztosítani az egyesület ugyanazokat a feltételeket, mint korábban.

Ráadásul, nem értem miért volt erre szükség! Ha február 25-e után a polgármester leül velünk és megkér, ugyanígy elmagyaráztuk, megmutattuk volna, hogyan működik ez a rendszer. Valószínűleg fontosabb volt neki az, hogy a fideszes képviselőket ezzel is korruptnak állítsa be. Hát, sikerült neki, gratulálunk! De ez nem személyes ügy, hanem a város sportéletéről szól, az ügyesen kivitelezett sárdobálásban a legnagyobbat a sportolók és az egyesületek vesztik. A jövőben remélem azt is bebizonyítja, hogy a politikai kavarás mellett sikeresen gyűjti össze a TAO pénzeket is. A sportegyesületek érdekében csak sok sikert kívánhatok ehhez neki!

Zárszó: a Vásárhely24 információi szerint a 2018/19-es TAO év igényelt sportfejlesztési kerete 4-500 millió forint.