Vízilabda

Négy csapatunkból három is alacsonyabb osztályban folytatja ősztől, és a negyedik is az utolsó szalmaszálban kapaszkodott meg. A Vásárhelyi Televízió is utánajárt, mi állhat a látványos vergődés hátterében, és arra a megállapításra jutott, hogy a pénzügyi problémák nemcsak a jelenre vetítenek sötét árnyakat, de a jövőt is gúzsba kötik.

Nem túlzás azt állítani, hogy fekete szezont zártak a hódmezővásárhelyi látványsportban érdekelt csapatok. Erről a Promenad.hu is több írásban számolt be az elmúlt napokban. Cikkeztünk a Hódmezővásárhelyi FC-nél kialakult csődközeli, életveszélyes helyzetről, elemeztük annak szakmai és egyéb okait, beszámoltunk a futballisták tervezett koncepcióváltásáról, összefoglaltuk a helyi sportélet zuhanórepülését, de olvashattak a vízilabdások, a kosarasok és a női kézilabdások súlyos nehézségeiről is.

A Vásárhelyi Televízió izgalmas stúdióbeszélgetésre invitálta az érintetteket. A VTV emlékeztet, a vízilabdások késhegyre menő harcban ugyan kivívták a bennmaradást, a férfi labdarúgó- és kosárlabdacsapat, illetve a női kézilabdások viszont búcsúztak korábbi bajnokságuktól.

Egyértelmű, hogy a legnagyobb problémát az anyagi források hiánya jelenti az egyesületek életében, hiszen olyan gárdákkal kénytelenek küzdeni, akik többszörös pénzből gazdálkodhatnak. Igaz ezzel szemben utánpótlástéren sehol sincs ok a szégyenkezésre, hiszen kiválóak az eredmények, az ok pedig akár szintén kereshető az anyagiakban, a TAO-s pénzeket ugyanis az utánpótlás-nevelésre fordíthatják a klubok.

„Nekünk is már két-három éve folyamatosan nagyon hozzáértő emberek mindig adnak jó tanácsokat, hogy ennyi TAO-s pénzből milyen jó csapatot lehetne építeni. Tényként közlöm, hogy a TAO-s támogatást kizárólag utánpótlás-nevelés fejlesztésére, költségeire lehet fordítani, legalábbis törvényes keretek között. Felnőttcsapat finanszírozása, felnőttcsapattal kapcsolatos kiadások nem finanszírozhatóak”

– mondta el Áncsán István, a HLKC kéziseinek vezetője.

Hiába azonban a jó utánpótlás-nevelés, a felnőttcsapatban mégis kevesen maradnak Vásárhelyen. A tehetségekre máshol is felfigyelnek, vagy a fiatalok a tanulmányaik miatt kénytelenek elhagyni a várost.

Ez egy olyan ördögi kör, ami a jövőt is gúzsba köti.

„15-16 éves korban már elviszik vagy megkörnyékezik minimálisan, de sokszor el is viszik az ügyesebb játékosokat. A 17-18 éves korban pedig nemcsak az iskola miatt, hanem a gyerekek érdeklődési köre is kicsit változik, és a sport, tisztelet kivételnek, a második, harmadik helyről lecsúszik a sokadik helyre. Sokan abbahagyják például a kosárlabdát már 17-18 évesen. Nem is rossz játékosok, tehát még közepes játékosok is. Aztán jön az újabb csapás, hogy amikor leérettségizik, akkor meg tutira elmegy”

– nyilatkozta Elek András, a Vásárhelyi Kosársuli elnöke.

A teljes beszélgetést 2018. június 14-én, csütörtökön 20:30-tól nézhetik meg a Vásárhelyi Televízióban.

Borítókép: Oldalvonal.hu