Egy krízishelyzetből kilépő ember mosolya mindennél többet ér

Egy krízishelyzetből kilépő ember mosolya mindennél többet ér

A szívének egy igen kedves területtel, a gyermekjóléti szolgálattal kezdte meg munkáját, és lassan már húsz éve dolgozik a szociális ellátórendszerben. Pályája során számos nehéz sorssal és embert próbáló küzdelemmel találkozott, de hiszi, hogy mindig meg lehet találni a „kitörési pontot”. Bálint Gabriellával, a Kapcsolat Központ főigazgatójával beszélgettünk.
1

Ölt a vihar az éjjel, többeket kitelepítettek

Sokaknak otthonukat is el kellett hagyniuk. A Vas megyei Hegyhátszentjakabon tizenhárom ingatlanból negyven embert telepítettek ki és helyeztek el ideiglenesen a helyi művelődési házban, mert az éjszaka hirtelen lehullott nagy mennyiségű eső miatt a Vadása tórendszernél a két tavat elválasztó védműnél több helyen megcsúszott a föld, suvadások keletkeztek.
Esti örömzene Zoltai Attila kiállításán

Esti örömzene Zoltai Attila kiállításán

Péntek este művészbarátaival adott koncertjével búcsúztatta Fények játéka című kiállítását Zoltai Attila az Alföldi Galériában, ahol a hétvégén még megtekinthetik az alkotó festményeit és plasztikáit a kiállítóhely látogatói.
A helyi fiatalokkal hajtana az aranyra a HLKC az NB II-ben

A helyi fiatalokkal hajtana az aranyra a HLKC az NB II-ben

Nem jött össze a bennmaradás a HLKC számára az NB I/B Keleti csoportjában. Az egyesület a harmadik vonalban kezdi majd az őszt és helyi fiatalokkal vívná ki újra a másodosztályban indulás jogát. Áncsán István klubvezetővel beszélgetett az Oldalvonal.
Hónapokig tartott a szünet: újra dolgoznak a Hősök tere sétányán

Hónapokig tartott a szünet: újra dolgoznak a Hősök tere sétányán

Áprilisban kivágták a fákat a Hősök tere sétánya mellett, állítólag az ott élők kérésére, majd feltörtét a tégla és betonburkolatot. Kicsit később hozzákezdtek a kőfal melletti járdaépítéshez, majd megálltak. A szünet mostanáig tartott.
Hódmező habja – napi netszemle 1

Hódmező habja – napi netszemle

Vásárhelyi kukasötétség, Láriferi ködösítése, a magyar futball hímsovinizmusa, sztárvadászok a Terminátor otthonában. Szombati koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból.