Lázár: "Egyelőre vége a kampánynak, majd 2019-ben újrakezdjük!"

Lázár: “Egyelőre vége a kampánynak, majd 2019-ben újrakezdjük!” (VIDEÓ!)

Sokan botrányra számítottak a tegnapi közgyűlésen Lázár János országgyűlési képviselő és Márki- Zay Péter polgármester első, személyes találkozásakor. Ez viszont elmaradt: ellenben időpontot egyeztettek egy újabb találkozóra. Lázár János ezt megelőzően felszólalásában kiemelte: Vásárhely az első, ő a város fejlődéséért, az itt élőkért akar dolgozni, és ezt tanácsolta a település vezetésének is. 
Muszlim terrortámadás Belgiumban: megöltek két rendőrt és egy járókelőt

Újra kell gondolni Európa iszlámhoz fűződő viszonyát

Újra kell gondolni Európa iszlámhoz fűződő viszonyát - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában, azzal a liege-i lövöldözéssel kapcsolatban, amelyben egy belga férfi két rendőrrel és egy civillel végzett.
Hódmező habja – napi netszemle

Hódmező habja – napi netszemle

Vásárhelyi marhagraffiti, szocialista kupleráj, Osvárt Andrea babaprojektje, Tusup tetkói. Szerdai koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból.
A festékbombát is bevetették a városi gyermeknapon

Jó reggelt, Vásárhely!

Remek hírünk van: igazi kellemes, nyári meleg várható, amit valószínűleg ezúttal eső sem fog megzavarni. A tegnapi nap sem telt unalmasan, kattintsanak a részletekért! 
Toroczkai László: Márki-Zay egy politikai hullarabló

Toroczkai bejelentette: szakad a Jobbik

Nem sokkal azután, hogy nyilvánossá vált a hír, kirúgják Dúró Dórát a Jobbik parlamenti frakciójából amiatt, hogy Toroczkai László mellé állt, az ásotthalmi polgármester egyértelmű üzenetet írt a Facebook-oldalára. Szakad a Jobbik, összeomlik a cukiskodó párt- írja az Origo.
Közgyűlés Vásárhelyen - élő! 14

Lázár: nem polgárháborúzni, dolgozni szeretnék (VIDEÓ!)

Maratoni, közel 10 órás közgyűlést tartott a vásárhelyi képviselőtestület. Az ülés délután 4-től hajnal fél 2-ig tartott. Lázár János országgyűlési képviselő is részt vett a közgyűlésen, és politikai csatározás helyett együttműködést ajánlott Márki-Zay Péter polgármesternek és a grémiumnak.
Egy magyar holland a világ legjobb mentőkutyája 1

Egy magyar holland a világ legjobb mentőkutyája

A 9 éves Tara és gazdája, kiképzője, Salamon Klára nyerte a nemrégiben a hollandiai Rodenben megrendezett Holland Juhászkutya Világbajnokságon a mentőkutyák versenyét - adta hírül nemrégiben az SOS Mentőkutyás Egyesület, mely tagja a nyertes kiképző és kutyája. A képen a világbajnok kutyus. Azt írták: a világbajnokságra 150 holland juhászkutyát neveztek a világ 17 országából, ebből a mentőkutyákéra 8 országból 10-et. Tara és Klára a megszerezhető 300 pontból 287-et értek el.
A román szenátus is elutasította a Székelyföld autonómiáját előirányzó törvénytervezetet

A román szenátus is elutasította a Székelyföld autonómiáját előirányzó törvénytervezetet

A bukaresti képviselőház után a kétkamarás román parlament szenátusa is elutasította kedden azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott és Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő által beterjesztett törvényjavaslatot, amely területi autonómiát irányozna elő a Székelyföldnek.
Kárpátalja csodás vidékein jártak a Varga Tamás kisdiákjai 4

Kárpátalja csodás vidékein jártak a Varga Tamás kisdiákjai

A Határtalanul! program keretén belül az iskola hetedikesei egy öt napos kiránduláson vehettek részt, ahol bejárták Kárpátalját. Megismerkedhettek a vidék irodalmi és történelmi jelentőségével, megkóstolhatták a hagyományos ételeket és a helyi gyerekekkel is barátságot köthettek.
Lázár: a halálbüntetés lenne az igazságos a vásárhelyi kettős gyilkosság esetében

Lázár: a halálbüntetés lenne az igazságos a vásárhelyi kettős gyilkosság esetében

Lázár János szerint indokolt lenne halálbüntetést hozni a múlt héten, a vásárhelyi Gregus Máté utcában történt kettős gyilkosság ügyében. A térség országgyűlési képviselője a mai kiszombori testületi ülésen azt mondta: ez a brutális gyilkosság tipikus példája, milyen esetekben lenne igazságos a halálbüntetés kiszabása.
Döbbenetes népességrobbanás Afrikában

Döbbenetes népességrobbanás Afrikában

Az ENSZ csak az elkövetkező években 60 millió afrikai bevándorlóval számol - írja az Origo, a Voice of Europe cikke alapján. Néhány év múlva elsősorban már nem a Szíriából és más közel-keleti országokból áramló migránshullám lesz a legnagyobb kihívás Európa számára, hanem Afrika, ahonnan már most is tömegével jönnek az illegális bevándorlók a Földközi-tengeren keresztül. A fekete kontinensen ugyanis nagyarányú népességrobbanás zajlik. Míg 1980-ben még csak 477 millió ember élt
A Rárósi mellett a Búza utca is megújul a Béke-telepen 3

A Rárósi mellett a Búza utca is megújul a Béke-telepen

Az idei Járható Vásárhely Programba azért csak a Búza utcát emelték be, mert ez az egyik leghosszabb utcája a városrésznek, és a felújítása igen költséges. De Fekete Ferenc települési képviselő egy sajtótájékoztató keretében igyekezett megnyugtatni az ott élőket: a programot jövőre folytatni szeretnék, és már több rövidebb utca szerepel is a felújítandók listáján.