Kicsik és nagyok együtt kocogtak a Tájfutás Világnapján 1

Hat pályán mérhették össze tudásukat a vásárhelyiek a Hódtói Sportcentrum melletti füves területen szerdán délután, a Tájfutás Világnapján.

A Nemzetközi Tájfutó Szövetség immár harmadik alkalommal hirdette meg a Tájfutás Világnapját, melynek célja a sportág népszerűsítése és mozgási lehetőség biztosítása minden korosztálynak. Tavaly közel háromszázezren, míg Magyarországon kilencezeren vettek részt a világnapi rendezvényeken. Idén első alkalommal a Hód-mentor SE is csatlakozott a kezdeményezéshez, két programelemmel is.

Mint azt megtudtuk Petrócki Ádámtól, a Hód-mentor SE elnökétől a Németh László Gimnázium, Általános Iskolában toborzó, népszerűsítő előadást tartottak a tanulóknak, ahol megismerkedhettek a tájfutás szellemiségével, sőt meg is mérethették magukat a tornaórák keretén belül. Szerdán délután pedig a Hódtói Sportcentrum melletti füves területen tartottak egy nyílt edzést kicsiknek és nagyoknak egyaránt, ahová szép számmal érkeztek érdeklődők.

Kicsik és nagyok együtt kocogtak a Tájfutás Világnapján

-Ez egy remek alkalom arra, hogy felhívjuk a tájfutás nagyszerűségére a figyelmet, illetve, hogy megismertessük a fiatalokkal és a lakossággal ezt a remek sportot. Nem utolsó sorban pedig a taglétszámunkat is szeretnénk növelni

-mondta el lapunknak Petrócki Ádám.

Az eseményen változatos programokkal várták az érdeklődőket, akiknek hat pálya és egy iránymutató térkép állt a rendelkezésükre. A napot egyben a Csongrád Megyei Tavaszi Tájfutó Szerdák 9. fordulójával is egybekötötték, sőt a szegedi klubok tájfutói is részt vettek rajta.

Tájfutás Világnapja

Tájfutás Világnapja 19
Tájfutás Világnapja 18
Tájfutás Világnapja 17
Tájfutás Világnapja 16
Tájfutás Világnapja 15
Tájfutás Világnapja 8
Tájfutás Világnapja 14
Tájfutás Világnapja 13
Tájfutás Világnapja 12
Tájfutás Világnapja 10
Tájfutás Világnapja 11
Kicsik és nagyok együtt kocogtak a Tájfutás Világnapján 1
Tájfutás Világnapja 2
Tájfutás Világnapja 7
Tájfutás Világnapja 5
Tájfutás Világnapja 4