Boxing Gym Vásárhely: városunk ökölvívósportjának történelemkönyvébe írtunk

Hódmezővásárhely egyik legújabb egyesülete sikeres nemzetközi boksztalálkozót rendezett szombaton, ahol a város ifjú tehetségeinek is lehetőség nyílott a bemutatkozásra.

Több mint félezer látogató, résztvevő és szervező részvételével szombaton került megrendezésre városunkban az I. Kerekes János Ökölvívó Emlékverseny, a Boxing Gym Vásárhely szervezésében, a Magyar Ökölvívó Szövetség közreműködésével.

A versenynap május 26-án szombaton 14 órakor kezdődött a Balogh Imsi Sportcsarnokban, ahol elsőként az országból meghívott egyesületek fiatal tehetségei, összesen 11 páros mérte össze tudását. A Boxing Gym Vásárhely színeiben 7 fiatal mutatkozhatott be. Nagy József (54 kg), Kovács Fanni (52 kg), Atyimov Tamás (66 kg), Ajtai Andor (54 kg), Gulyás Dávid (65 kg), Kovács Krisztián (+91 kg), Horváth Zoltán (91 kg) mindannyian kiemelkedőt mutattak a ringben, edzőik kiváló munkát végeztek velük. Bár bemutatómeccsek lévén eredményt itt nem hirdettek, a látottak alapján, egy éles versenyen, talán túlzás nélkül mondhatjuk, a hazai versenyző kezét lendítették volna a magasba.

Boxing Gym Vásárhely: városunk ökölvívósportjának történelemkönyvébe írtunk 1

16 óra, az ünnepélyes megnyitó és a város wing tsun egyesületének bemutatója után következett a Magyarország – Ukrajna Válogatott Csapattalálkozó. Az első négy magyar párosnak sajnos nem termett babér, súlycsoport különbség miatt egy döntetlent könyvelhettünk el. Majd ekkor következett a korábban Szegeden öklöző magyar válogatott, Isaac Oroyovwe, Ziki, aki magabiztosan gyűrte le ellenfelét, remek hangulatot biztosítva a továbbiakhoz.

Boxing Gym Vásárhely: városunk ökölvívósportjának történelemkönyvébe írtunk 2

A vásárhelyiek által legjobban várt két összecsapáson ezek után felváltva robbant fel, vagy fagyott meg a levegő a Balogh Imsiben. Kovács Pál – Palika – Olkeksander Poglebniakkal, Rácz József – Joci – pedig Evgeniy Pavloskíy-jel bokszolt óriásit 81-81 kilogrammban. A Boxing Gym Vásárhely két válogatott ökölvívója pontozással nyert, hatalmas örömet okozva az aréna közönségének.

„ – Úgy érezzük, kitűzött hármas célunkat elértük. A város bokszsportjában elévülhetetlen érdemeket szerző mentorunk, mesterünk Kerekes János nevének méltó emléket állítottunk, egy a városban még sosem látott rangú (és reméljük : színvonalú) ökölvívó tornát rendeztük a magyar és az ukrán válogatott csapattalálkozójával, harmadrészben pedig egy közösség és bokszsportot építő rendezvényen bemutathattuk a vásárhelyi tehetségeket.
Maroknyi csapatunk támogatóink és partnereink segítségével, résztvevőink magánéletből hozott tudásának legjavát adva rövid idő alatt hozta tető alá a városban sporttörténelmi jelentőségű eseményt. A siker azonban közös, így mindenkinek hálásak vagyunk, aki e cél elérésében mellettünk állt.


A versenyt követő hírek szerint a jövőben sem ereszhetünk le – de nem is akarunk. A szövetség egy másik rangos esemény megrendezésével kecsegtet, de mint a találkozót követő banketten elhangzott, az ukrán szövetség máris elhatározta, még az idén viszonozná a meghívásunkat. Emellett eredeti elképzelésünk is töretlen, a szombati eseményből hagyományt teremtve, jövőre talán még az ideinél is nagyobb torna megrendezésére vállalkozhatunk.

Ezúton is, és még egyszer köszönjük támogatóink és partnereink segítségét! – „

Boxing Gym Vásárhely