Trükkös kutyák szerepeltek a Bethlen egészségnapján 5

Az esernyő ma se maradjon otthon, egyébként izgalmakban bővelkedő pénteki napot zártunk tegnap, mutatjuk is a legérdekesebb híreket! 

Talán egy fokkal kevesebb csapadékra lehet ma számítani, mint tegnap volt, de a záporok kialakulásának még ma is nagy a valószínűsége, így az esőkabátot, esernyőt ne hagyjuk otthon! Egyébként frontmentes időre számíthatunk, viszont a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket, asztmásokat meggyötörheti a fülledt meleg, így ők fokozottabban figyeljenek oda magukra, környezetük pedig rájuk!

Tegnap írtunk róla, hogy egy, immár 13 éve jól működő egészségmegőrző program fejeződhet be, mivel Márki- Zay Péter nem írta alá a program informatikai hátterét biztosító vállalkozóval a folytatásról szóló szerződést.

Tűz Vásárhelyen: két holttestet találtak a házban

Sajnos ezen kívül elmondhatjuk, hogy a tragédiák napja volt a tegnap: már a kora reggeli órákban tűzesethez riasztották a katasztrófavédőket, akik két holttestet is találtak a házban– de mivel szokatlanok voltak a körülmények, így a rendőrök lezárták az utcát a helyszínelés idejére.

Emellett szomorú búcsút vettünk egy, Vásárhelyen is közismert lemezlovastól: DJ Ratent több százan gyászolják nem csak a DJ világban, de a civilek is, rengetegen szerették barátként. Isten veled, Raten! 🙁 

Szót ejtettünk arról is, hogy Lázár János következő állomásként a székkutasi testületi ülésen vett részt,  ahol a település jövőképe kapcsán a gyermekvállalási kedvről, és annak segítéséről beszélgetett a képviselőkkel.

Lázár: a nagyobb gyermekvállalási kedvben van a jövő 3

Ma pedig számos izgalmas program várja Önöket: az Emlékpont előtt például veterán autós és motoros találkozó lesz, a Balogh Imsi Sportcsarnokban pedig Vásárhely első, nagyszabású bokszgálájára kerül sor délután négy órától! 

Mai névnaposaink Fülöp és Aladár, Isten éltesse Őket! 🙂 

Ugyanezen a napon történt, csak sokkal korábban:

  • 1751 – A Varasd vármegyei Hrasina község egén felrobbanó tűzgömb (Hrasinai meteorit) két darabja a település határában ér földet.
  • 1980 – Farkas Bertalan, az első – és eddig egyetlen – magyar űrhajós a Szojuz–36 fedélzetén elindul a világűrbe.
  • 1999 – Barcelonában rendezik meg a Bajnokok ligája döntőjét, ahol drámai körülmények között a Manchester United FC legyőzi a FC Bayern Münchent.
  • 2006 – Gyurcsány Ferenc záróbeszédet mond az MSZP frakció zárt balatonőszödi ülésén, melyen alpári kifejezéseket használva elmarasztalja kormánya teljesítményét. A beszéd csak szeptember 17-én kerül nyilvánosságra.
  • 2002 – Az Arkansas folyóba omlik egy autópályahíd, miután nekiütközik egy uszály; 13 halottat emelnek ki a folyóba zuhant gépkocsikból.
  • 2011 – A szerb biztonsági szolgálat letartóztatja a vajdasági Nagybecskerek közelében található Lázárföldön, egyik rokona családi házában Ratko Mladicsot, az egykori boszniai szerb hadsereg népirtással vádolt főparancsnokát.[2]
  • 2011 – Elindul a Vendéglő a Világ Végén internetes rádió

Forrás: wikipédia

További nagyon szép napot kívánunk! 🙂