Újra indult a gyermekortopédiai szakrendelés Vásárhelyen 2

A kórházban szerdán délután a helyi gyermekellátás aktualitásairól esett szó. Sőt, egy örömteli hírről is beszámoltak, néhány hónap kihagyás után, a városban újra van gyermek ortopédia.

A szakmai egyeztetésen a Kagylóhéj Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ munkatársai, a kórház képviselői, valamint a házi gyermekorvosok ültek össze, hogy megvitassák, hogyan tehetnék még hatékonyabbá a gyermekvédelmi jelzőrendszert.

Bálint Gabriella, a Kapcsolat Központ főigazgatója lapunknak elmondta,  igyekeznek szorosan együttműködni a hatékony jelzőrendszer működtetésének érdekében.

-A cél az, hogy a gyerekek egészséges testi és lelki fejlődése biztosítva legyen, ezért a gyermekvédelem hálóját igyekszünk minél szorosabbra szőni

-tette hozzá, majd kiemelte, ebben a munkában egyaránt részt vesznek a szociális, az oktatás, az egészségügy területén dolgozók is.

Újra indult a gyermekortopédiai szakrendelés Vásárhelyen

A szakmai egyeztetésen az újra működő gyermek ortopédiáról is szó esett. Szarvas János, ortopéd-traumatológus szakorvos a múlt héten kezdte meg a rendelést, és már számos helyi kisgyermeket megvizsgált.

-A szűrés szerepe nagyon fontos, hisz ha bármi probléma van fontos, hogy időben kiderüljön. Bizonyos betegségek esetében az időben megkezdett kezelés, akár teljes gyógyuláshoz is vezethet

-fogalmazott. Azt is elmondta, kimagaslónak tartja az itteni körülményeket, volt olyan kisgyermek is, aki a gyönyörű rendelőből haza sem akart menni. Megtudtuk, kéthetente, csütörtökönként várja a kis pácienseket.

Újra indult a gyermekortopédiai szakrendelés Vásárhelyen 1

Havasi Katalin orvosigazgató úgy fogalmazott, a szülők részéről nagyon nagy igény volt arra, hogy újra legyen gyermek ortopédia szakrendelés Hódmezővásárhelyen, aminek szerencsére eleget tudtak tenni.