A tavasszal veretlen Iváncsa érkezik a városi stadionba

Kemény ellenféllel szemben folytatja a hétvégén az NB III-as bajnokságot a Hódmezővásárhelyi FC. A tabella harmadik helyén álló Iváncsa lesz a vendég.

Nem kezdődött túl jól az NB III-as szezon a frissen feljutott, Fejér megyei bajnok Iváncsa számára – írja az Oldalvonal. Első három meccsükön mindösszesen egyetlen pontot csíptek. Szeptember elején viszont verték a Dunaújvárost, ami mindenképpen meglepetésnek számított. Nem sokkal később a SZEOL-nak sem hagytak pontokat és novemberben a Péccsel is ikszelni tudtak. Az újonc ötödik helyen tölthette a telet, azóta pedig még inkább magas sebességre kapcsolt az együttes. Tavasszal ugyan néhány döntetlen becsúszott, de legyőznie még senkinek sem sikerült az Iváncsát.

Vasárnap azonban a HFC kísérletet tesz arra, hogy véget vessen a Fejér megyeiek jó sorozatának. Szűcs Róbert tanítványainak nagyon szüksége van a pontokra, a csapat az elmúlt három meccsen nem gyűjtött egységet, ráadásul a gólcsapokat is úgy tűnik elzárták. A kék-sárgáknak a bennmaradás érdekében az előremenekülés lehet a jó megoldás, ehhez azonban meg kell lepni az Iváncsát.

Ehhez az egyik fontos lépés Balogh László semlegesítése lehet. Az iváncsai támadó 25 bajnoki mérkőzésen 23 gólt szerzett, tavasszal a Makó és a Vecsés ellen is triplázott. A védekezés így kulcsfontosságú lesz Huszár Gergőék számára. Talán biztató lehet, hogy a vendégek kapuja nem tűnik bevehetetlennek az elmúlt fordulók eredményét elnézve: négy meccsen 10 gólt rámoltak a Fejér megyeiek kapujába – igaz közben 12 gólt lőttek.

Mindenestre a HFC már bizonyított tavasszal hazai pályán, a SZEOL-t és a Paks II-t is verni tudták, hasonló teljesítménnyel pedig akár otthon is tarthatná a három egységet a Csongrád megyei alakulat.

A találkozót 2018. május 13-án, 17 órakor kezdik a csapatok a vásárhelyi városi stadionban.