Tolnában sem szerzett pontot a HFC (videóval)

Zsinórban harmadjára is kikapott a Vásárhely.

A két baranyai csapattól elszenvedett vereséget követően ezúttal a Szekszárd vendégeként próbált javítani a HFC. Főképp a küzdelemről szólt a meccs, a vásárhelyiek jól megszervezték védekezésüket, és kevés lehetőség adódott mindkét kapu előtt az első 45 percben. A folytatás is hasonlóra sikerült, majd negyed óra elteltével egy hazai szabadrúgás okozott gondot a HFC védelmének, a lecsorgóra érkező Kozics pedig bevágta Filipánics kapujába a labdát. A hátralévő időszakban már érthetően többet kockáztatott a Vásárhely, de nem sikerült az egyenlítés – e helyett a végén a már teljesen kinyílt vendég védelem mellett Fejes Péter döntötte el a meccset.

A HFC ezzel zsinórban harmadik vereségét szenvedte el, azonban helyzete ezzel továbbra is nyitott, hiszen ugyanannyi pontja van, mint az előtte, már biztos bennmaradó helyen álló Kozármislenynek. Szúcs Róbert együttese legközelebb az Iváncsát fogadja.

NB III Közép csoport, 26. forduló

Szekszárdi UFC – Hódmezővásárhelyi FC 2-0 (0-0)

Szekszárd: Lékai – Kvanduk J., Kovács D., Károly V., Preininger – Juhász M. – Koics, Lékó, Hegedűs M. (Csigi, a szünetben) – Nagyváradi (Hajpál, 92.), Budai (Fejes, 55.). Vezetőedző: Kvanduk János.

Hódmezővásárhely: Filipánics – Füredi, Huszár, Szekér (Szabó M., 66.), Koncz, Pataki, Szántó, Szabó M. (Benke, 60.), Prasler, Rácz D., Varga B. Vezetőedző: Szűcs Róbert.

Gól: Kozics (60.), Fejes (82.)

Forrás: csfoci.hu
Fotó: oldalvonal.hu
Videó: TV8 Sport