Olvasói levél: "nem elegáns az apának válaszolni a fia helyett" 1

A már befizetett összegek visszafizetéséről sehol nem lehet hallani – sérelmezi egy vásárhelyi olvasónk, aki arra kíváncsi, mikor és hogyan kapja vissza a pénzét.

Kedd reggel landolt Róbert nevű olvasónk levele a Panaszláda rovatunkban. A férfi azt írta szerkesztőségünknek:

Örömmel értesültem róla, hogy a városban eltörölték az építményadót (bizonyos mértékben), viszont a már befizetett összegek visszafizetéséről nem olvastam, nem hallottam semmit. Arra lennék kíváncsi, hogy mikor, milyen módon fogjuk visszakapni a pénzünket.

Ugyan április 5-én tartottak egy sajtótájékoztatót a témában, azóta viszont tényleg nem sok szó esett róla. Akkor Kurucz Roland, az adócsoport vezetője azt mondta,

a rendelet április 9-én lép hatályba, és két héten belül mindenkinek küldenek egy levelet, amely egy egyenlegértesítőt, egy tájékoztatót és egy nyomtatványt tartalmaz. Utóbbit kitöltve igényelhető vissza az építményadó összege.

Nos, a két hét letelt, viszont embert nem tudunk, aki megkapta volna már az említett levelet.

Kedd reggel e-mailt írtunk az önkormányzat sajtóreferensének az ügyben, amint reagál, tájékoztatjuk olvasóinkat.

Borítókép: illusztráció