Nagymértékben csökkent a bűncselekmények száma Németországban

Több mint két évtizede nem tapasztalt mértékben csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Németországban tavaly – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap a 2017-es rendőrségi bűnügyi statisztika (PKS) alapján, amelyet május elején mutat majd be Horst Seehofer belügyminiszter.

A kimutatás szerint tavaly 9,6 százalékkal, 610 542 esettel csökkent a regisztrált bűncselekmények száma az egy évvel korábbi 6 372 562-höz képest. Ez a legnagyobb mértékű csökkenés, amióta 1993-ban bevezették az “össznémet” PKS-t – mondta a lapnak Oliver Malchow, a legnagyobb német rendőri érdekvédelmi szerveze t, a Rendőrség Szakszervezetének (GdP) elnöke, hozzátéve, hogy a fejlemény részben annak tulajdonítható, hogy kevesebb menedékkérő érkezett az országba.
A bűncselekménnyel gyanúsított személyek száma 10,5 százalékkal 2,11 millióra csökkent. Közöttük 736 265 személynek nem volt német állampolgársága. A nem német gyanúsítottak száma így 22,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a menedékkérő, az oltalmazott vagy a kontingens-menekült jogállásban lévők, illetve az országban jogcím nélkül tartózkodók száma 40,7 százalékkal csökkent.

A regisztrált bűncselekmények legnagyobb csoportja, nagyjából egyharmada az utóbbi éveknek megfelelően lopás volt. Ebbe a kategóriába 2,09 millió eset tartozik, ami 11,8 százalékos csökkenés.A német lakosság biztonságérzetét az utóbbi években nagymértékben rontotta a lakásbetörések számának emelkedése, ami a hatóságok szerint részben a határok nyitottságát kihasználó kelet-európai bandáknak tulajdonítható. A lakásbetörés büntetését tavaly szigorították, bevezették, hogy ilyen bűncselekményért nem lehet egy évnél rövidebb szabadságvesztést kiszabni. Egyben bővítették a lakásbiztonsági beruházások állami támogatásának lehetőségét, a korábbi 2000 eurós (625  ezer forint) alsó határ helyett már 500 eurós beruházás után is lehet támogatást igényelni. A PKS alapján az intézkedések beváltak, a lakásbetörések száma 23 százalékkal 116 540-re csökkent.

Csökkent az erőszakos bűncselekmények száma is, 2,4 százalékkal 188 946-ra, ezen belül a súlyos testi sértések száma 2,1 százalékkal 137 058-ra mérséklődött.Ugyanakkor egy sor területen növekedést regisztráltak, az emberölések száma 3,2 százalékkal 758-ra emelkedett, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeké pedig 9,2 százalékkal 330 580-ra nőtt.

A jelentést május 8-án mutatja be Horst Seehofer és a tartományi belügyminiszterek konferenciájának soros elnöke, Holger Stahlknecht Szász-Anhalt tartományi belügyminiszter.