Házi őrizetet indítványoztak Gyárfás Tamás ellen

Házi őrizetet indítványoztak Gyárfás Tamás ellen

Házi őrizet elrendelését indítványozta csütörtökön a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében gyanúsítottként kihallgatott Gyárfás Tamás ellen a Fővárosi Főügyészség, ennek értelmében a volt úszószövetségi elnököt hazaengedik.
Megdőltek a hajnali melegrekordok

Megdőltek a hajnali melegrekordok

Csütörtökre virradóra megdőlt a fővárosi és az országos hajnali melegrekord, a leghidegebb órában sem csökkent 16 fok alá a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
A HFC Vecsésen bizonyíthat

Koncz gólja és a csapat küzdése három pontot ért

Szerdán az FC Dabas elleni NB III-as bajnoki mérkőzését pótolta a Hódmezővásárhelyi FC felnőtt csapata. A találkozót mindvégig hatalmas hajtás és küzdés jellemezte, a Vásárhely pedig meg is szerezte ennek méltó jutalmát, az oly fontos három pontot.
Megérkezett az allergia szezon

Megérkezett az allergia szezon

Az elkövetkező napokban a nyír pollenkoncentrációja továbbra is sokfelé elérheti a magas szintet, és elkezdődött a platán, a tölgy, valamint a bükk pollenszórása is - olvasható az Országos Közegészségügyi Intézet legfrissebb jelentésében.
Május másodikáig lehet jelentkezni a Janikovszky Éva meseíró pályázatra

Május másodikáig lehet jelentkezni a Janikovszky Éva meseíró pályázatra

Május 2-ig lehet jelentkezni a Janikovszky Éva meseíró pályázatra, amelyet 14. alkalommal hirdetett meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó - mondta el Zahovai Fanni, a könyvtár kulturális szervezője.
Épül az állatvédők szabadidős központja 1

Épül az állatvédők szabadidős központja

Minden nap egy lépéssel közelebb kerülnek a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete tagjai és önkéntesei ahhoz, hogy nyár végére megnyithassák az Állatvédelmi- és Szabadidős Központjukat. Jelenleg a kiskertben a kerítés építése zajlik, ezután jön a tereprendezés és hamarosan bekötik az áramot is.
Hazug a kormányellenes tüntetések szlogenje

Hazug a kormányellenes tüntetések szlogenje

Csak kommunikációs fogásnak jó, hogy a kormányellenes tüntetők azt mondják magukról, ők a többség, hiszen ezt semmi nem támasztja alá – szögezte le a Magyar Hírlapnak Boros Bánk Levente politológus. Hozzátette: ennek a szemléletnek most már hagyománya van a balliberális oldalon.
Hódmező habja – napi netszemle

Hódmező habja – napi netszemle

Hazug szlogen, rocktörténelmi pillanat, száguldó szerelem, lágyuló szexualitás. Csütörtöki koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból.