Márki-Zay Péter bukása

Hódmezővásárhely polgármestere csúfos vereséget szenvedett április 8-án. Az egész kampány során a jobbikos bábjelölt, Kiss Attila „magyar hangjaként” működő városvezetőnek nem sikerült szépen veszítenie, mocskolódásba fojtotta bánatát.

„Comeback Kid”

– így emlegeti Lázár Jánost Török Gábor politológus, elemző nyomán az országos sajtó, miután a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap fényes sikert aratott a Csongrád megyei 4-es választókerületben. A liberális média, az ellenzéki politikusok és még sokan mások is temetni kezdték a Fidesz-KDNP politikusát a február 25-i, komoly polgári kudarccal záruló vásárhelyi polgármester-választást követően, de

Lázár nem ijedt meg a politikai keselyűktől, hanem bebizonyította, nem ismer lehetetlent, nem ismer elveszett helyzetet.

Az országgyűlési választási kampány hat hete során nemcsak elfoglalta a Facebook virtuális közösségi terét, de fizikálisan is felszántotta körzetét, településről településre, utcáról utcára járt, választópolgárok ezreivel fogott kezet, választópolgárok ezreit állította saját maga, programja, a Fidesz és Orbán Viktor mellé. Lázár a munkájával kampányolt, eredményeire, erőfeszítésére és elhivatottságára pedig igent mondtak az állampolgárok, amikor hatalmas többséggel bizalmat szavaztak neki a folytatásra.

A csaknem 29 ezer szavazat és az 52,4 százalék önmagáért beszél, figyelemre méltó, tiszteletet parancsol.

Lázár János diadala nem elsősorban Kiss Attila, hanem Márki-Zay Péter veresége.

A balliberális 24.hu fogalmaz a legpontosabban: Lázár visszavágott Márki-Zaynak.

Az összellenzékileg megválasztott, jobbikos hátterű, a szocikkal kokettáló, önmagát függetlennek álcázó városvezető a kampányban gyakorlatilag a vállára vette a jobbikos Kiss Attilát, igyekezett „lenyomni” a Vásárhelyen ismeretlen, Makón kevéssé népszerű politikust a választókerület szavazóinak torkán. Márki-Zay volt a „néma leventeként” parlamenti székért ácsingózó Kiss Attila „magyar hangja” (emlékezetes, amikor Pitvaroson egyszerűen „leintette” a jobbikost, inkább ő válaszolt helyette egy feltett kérdésre!). Márki-Zay volt a jelölt tulajdonképpen vásárhelyi kampányfőnöke, szinte már könyörgött a támogatásáért az embereknek. Sőt, az utolsó utáni pillanatig a többé vagy kevésbé megengedhető politikai eszközök teljes tárházát felvonultatta az érzelmi zsarolástól kezdve a leplezetlen alkukig annak érdekében, hogy az MSZP léptesse vissza Rója Istvánt – vagy legalább a szavazók tekintsék „kvázi” árulónak, és ne voksoljanak rá, amennyiben „akadályozza” a közös célt (értsd: Márki-Zay személyes célját!), azaz Lázár János legyőzését.

Nem véletlen, sőt: sokatmondó, hogy vasárnap este sem Kiss Attila állt ki értékelni a vásárhely-makói eredményeket a választók elé, hanem Márki-Zay Péter. A vert sereg önjelölt tábornoka. Balján a szocialista Kis Andreával, jobbján a jobbikos Dombi-Kiss Lászlóval, kezében a mindentudó kisokos kék füzettel. Néminemű zavartságára és zavarodottságára utal, hogy „inkompetensnek és alkalmatlannak” titulálta a most országosan hatalmasat nyekkenő ellenzéki pártokat. Azokat, amelyek amúgy február 25-én pajzsra emelték őt. S melyeknek helyi vezetői eközben a polgármester mellett asszisztáltak a nyilvánosnak szánt ellenzékkivégzéshez.

A legcsúnyább azonban nem ez.

A politikai újonc városvezető tanúbizonyságot tett róla, hogy nem tud méltósággal veszíteni, hogy nem képes elfogadni: „azért a víz az úr”.

A győztesnek történő gratuláció is mocskolódás-, vádaskodás- és rágalmazásáradatba fulladt; bizonyára a szeretet hatalmának jegyében. Ha úgy nézzük, nem hazudtolta meg magát, hiszen hétfőtől ígért békét, ez még „belefért” a vasárnapba.

Márki-Zay Péternek mindenesetre igaza van abban, hogy április 8-a a demokrácia ünnepe volt. Hódmezővásárhelyen is.

A bukás elkezdődött…