Célba értek a vásárhelyi diákok az ado

Több doboz mesekönyvet, regényt, és játékot gyűjtöttek a Németh László gimnázium tanulói a mezővári óvodások és diákok számára, melyet március végén át is tudtak nekik adni. 

A Németh László Gimnázium, Általános Iskola 10. A osztályos tanulóinak kezdeményezésére a Kárpátalján található Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola, a Mezővári Óvoda, valamint a Nagyberegi Református Líceum diákjai, óvodásai számára nagyszabású mesekönyv, ifjúsági regény és szépirodalmi könyvek gyűjtésébe kezdtek a vásárhelyi gimnázium tanulói, amely során több doboznyi könyv, játék gyűlt össze. Ezeket az adományokat a HATÁRTALANUL! program által március végén az iskolába érkező kárpátaljai diákok vitték magukkal iskolájukba könyvtáruk állományának gyarapítására,  valamint adták át az óvoda kis lakóinak nagy örömére.

Célba értek a vásárhelyi diákok adományai

A gimnázium tanulói a HATÁRTALANUL! pályázati programnak köszönhetően többször jártak már Kárpátalján, így betekintést nyerhettek a külhoni magyar iskolák tanulóinak életébe, a külhoni magyar oktatás nehézségébe. Az így nyert tapasztalatok és a külhoni pedagógusokkal történő beszélgetések adták az ötletet a segítségnyújtáshoz.

Célba értek a vásárhelyi diákok adományai 1

Beszámoló: Kelemen-Fehér Tímea

Forrás:

Seres Imre

igazgatóhelyettes

Németh László Gimnázium, Általános Iskola