„Nem a dicsőségért teszem a dolgom, hanem mert egyszerűen szeretem!”

Hangsúlyozta köszönőbeszédében Székkutas díszpolgára, aki március 15-én vehette át az elismerést Szél István polgármestertől. 

Héjja László 1955-ben született Mórahalmon, majd édesanyja egészségi állapota miatt, apai nagyszülei vették gondviselésbe. Így került a kisfiú a csicsatéri Héjja Ferenc lovas gazda tanyájába, Székkutasra. Tanulóéveit a csicsatéri iskolában kezdte. Amikor befejezte az elemi tanulmányokat, Szegedre ment a Bebrits Lajos Vasútforgalmi Szakközépiskolába; itt érettségizett 1972-ben. Már kisgyermekként is vonzotta a sport, majd középiskolai évei alatt, a Szegedi Sport Egyesületben cselgáncsozott, ezzel párhuzamosan a Spartacus Súlyemelő Szakosztályába is járt. A vasútforgalmi technikum elvégzése után először Hódmezővásárhelyen, majd Kútvölgyön kezdte meg a munkát a Magyar Állam Vasutaknál forgalmistaként. Ugyanebben a szakmában dolgozott 40 éven keresztül, egészen 2011 decemberéig. 2012 év elején ment el – 40 év munkaviszony után – nyugdíjba.

„Nem a dicsőségért teszem a dolgom, hanem mert egyszerűen szeretem!” 1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1978-ban házasságot kötött Németh Juliannával. Házasságukból két gyermek született: 1978 decemberében Anita, 1982-ben László. A gyermekek születése, és a munka mellett is szakított időt a sportra.

1981-ben ismerkedett meg a Magyarországon is újdonságnak számító karate sportággal. Annyira megtetszett neki ez a sportág, hogy Székkutason is elkezdte a rendszeres karateedzések megszervezését, majd 1983 őszén elkezdett aikidózni.

A székkutasi edzéseknek híre ment, így ezután már nem csak a helyiek gyakorolhatták ezt a sportot, hanem a környező városokból, sőt Békés megyéből is jöttek hozzá edzeni. A szervezőmunkában segítőtársra, barátra is talált: a szombathelyi edzések során megismerkedett a makói Márton Imrével, aki a Nemzetközi Aikido Szövetség Magyarország vezetője, 6. danos aikidómester, külföldről is hívott vendégeket edzést tartani, így Székkutasra, majd a később indított csicsatéri aikidótáborba számos európai országból érkeztek a különféle harcművészeti ágak rangos mesterei. 1986-ban megindult a csicsatéri tanyában az aikidótábor.

„Nem a dicsőségért teszem a dolgom, hanem mert egyszerűen szeretem!” 2

2017-ben ötdanos aikidómester lett. 2004-ben a közösség szolgálatáért végzett munkájáért Székkutas település önkormányzata „Közösségi Munkáért Díjban” részesítette, idén március 15-én pedig átvehette a díszpolgári címet. Köszönő beszédében kiemelte: nem számított erre az elismerésre.

„Nem a dicsőségért teszem a dolgom, hanem mert egyszerűen szeretem!” 3

Amikor teszi az ember a dolgát, akkor nem a dicsőségért teszi azt, hanem egyszerűen csak azért, mert szereti. Ez az elismerés egy fantasztikus dolog, amit nagyon köszönök. De úgy gondolom, hogy a község és az ország minden lakosa, aki teszi a dolgát, sokat tesz a településért, az országért, a barátokért, családért, nemzetünkért – épp úgy megérdemelné ezt. Mert az, hogy most engem felemeltetek, az azt jelenti, hogy Ti dolgoztok! Nagyon köszönöm Nektek ezt a kitüntetést, áldjon meg benneteket a Jó Isten, és az egész magyar nemzetet!