Az Emlékpont minden évben megemlékezik a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjáról. Idén a rendhagyó történelemórák, tematikus tárlatvezetések és a könyvbemutatók mellett két speciális eseménnyel készült a közgyűjtemény. Az egyik egy tárlat, a másik pedig egy filmbemutatót (utóbbiról egy későbbi írásban olvashat részletesen). Három művész készítetett az ’56-os forradalom 23 hőséről portrét még 2016-2017 fordulóján, az események 60. évfordulójának apropóján.

Oláh Mátyás László, Oláh Katalin Kinga és Kiss Adél

A három művész különböző látásmóddal, eltérő technikával dolgozta fel a történelmi szereplőket. Oláh Mátyás László szobrászművész terrakotta anyaggal dolgozott. „Nehéz és különös műfaj a portré. Másfél évvel ezelőtt hunyt el édesapám, azóta lakásban van egy portré róla, ami mintha mindig kommunikálna velem. A portré képes visszahozni személyiségeket, gondolatokat” – fogalmazott a megnyitón a művész, akinek testvére is az alkotók sorába tartozik.

Oláh Katalin Kinga szobrászművész elmondta, hogy két hónapot tudtak az alkotási folymatra szánni. Nyolc alakot formázott ő meg, így nagyon szoros, feszített volt a tempó. Egymás között a művészek elosztották, hogy ki melyik történelmi fogurát szeretné kapni. Oláh Katalin elmesélte, hogy ő Mindszenty József bíborost mindenképpen magának szerette volna, mivel mindig is nagyon tisztelte őt. Emellett megformálta még Wittner Máriát is.

Kiss Adél festőművész olajjal dolgozott, és elmondta, hogy az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy a 23 személyről a legtöbb esetben nem rendelkeztek megfelelő minőségű fotóval. A meglévők (vagy a meglévő, hiszen sokszor egyetlen fotó állt csak rendelkezésükre) homályosak voltak, nem jó szögből ábrázolták az embert. Olyan is akadt, akiről sokáig egyetlen egy képes dokumentumot sem találtak. Folyamatosan konzultáltak azonban történészekkel, így biztosítva, hogy hiteles portrék születhessenek.

Dr. Miklós Péter

„Azt gondolom, hogy személyessé teszi és közel hozzá hozzánk ezeket a személyeket a tárlat, hogy ne csak számokat, adatokat vagy tényeket ismerjünk, hanem valóban emberi sorsokat, akik akár mi is lehetnénk. Végső soron minden ilyen emléknapnak az a fő üzenete, hogy legyünk annyira bátor beavatkozók, hogy semmiféle diktatúrát, így a kommunistát se tűrjük el” – fogalmazott Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője a megnyitón.

Vágó János

Beszédet mondott az ünnepségen Vágó János képviselő, aki köszönetet mondott az alkotóknak, hogy közreműködtek abban a feladatban, hogy megőrizzük a múlt darabkáit. „A mi felelősségünk az, hogy az eltérő véleményt képviselőket akasztófára küldő politikai erők soha ne kerülhessenek hatalomra” – mondta Vágó János.

A kiállítás március 10-ig tekinthető meg az Emlékpontban.

ÉR.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.