A zene kortalan, és tulajdonképpen a zenetanulás is. Persze, nagyobb eséllyel lesz belőlünk egy új Mozart vagy Chopin, ha már egészen fiatalon hangszer közelbe kerülünk. Azonban, ha a célunk pusztán az, hogy felfedezzük, hogyan csalhatunk ki dallamot egy emberkészítette tárgyból, akkor mindegy, mikor vágunk bele. Ahhoz, hogy az a hangszer olyan muzsikát ontson magából, ami nemcsak nekünk kedves, hanem a közönségünk számára is kellemes, rengeteg gyakorlásra, kitartásra, szorgalomra van szükség.

A Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola tanulói hetente kétszer járnak hangszeres órára. Ezeken az alkalmakon kétszer 30, illetve 45 percet töltenek az oktatóval. Ez nem elég ahhoz, hogy valakiből zenész legyen, de tulajdonképpen ahhoz sem, hogy megtanuljon játszani egy hangszeren. Emellé még nagyon sokat kell gyakorolnia a gyermeknek otthon. A művészeti iskola növendékei közül – az eredmények is azt mutatják -, hogy sokan veszik komolyan a zenélés.

Vágó János

Vágó János, az iskola igazgatója elmondta, hogy az elmúlt időszak bővelkedett a kimagasló eredményekben. A legfrissebb eredmény a múlt pénteki Ifjú Zongoristák Csongrád Megyei Találkozóján született:  kiválóan kiemelt nívódíjat kapott Bozó Tamás, kiemelt nívódíjat Barna Márton, Nagy Hédi, Sós Marcell, Pósa Anna, illetve nívódíjat kapott Mohai Szilárd és Huszár Sára.

Lőkös Bálint mindig is kürtön szeretett volna játszani. A 12 éves Bálint négy éve foglalkozhat szeretett hangszerével, aminek meg is lett az eredménye. Februárban, egy országos kürtversenyen kiemelt aranyminősítést kapott. Későbbi tervei között szerepel az is, hogy kürttanár legyen, példaképe is tanára, Vágó János. A keddi hangversenyre azt a darabot hozta, amellyel az abonyi országos megmérettetésen olyan szép sikert ért el.

Lőkös Bálint és Vetró Ádám

Vetró Ádám hangszere a harsona. Nem volt ez mindig így. Amikor elkezdett zenélni, akkor először a furulya, majd a baritonkürt következett, mivel a harsonához még kicsi volt. A cél azonban mára kezdetekkor az volt, hogy a harsona csínját-bínját megismerje, hiszen nagypapája is ezen a hangszeren játszott. Ádám ugyan még csak most lesz 15 éves, de nagyratörő tervei vannak. Márciusban felvételizik a szegedi Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolába, amelyet reményei szerint a zeneművészeti, majd a tanítás vagy egy katonazenekar, esetleg szimfonikus zenekar követ majd.

ÉR.

A növendékhangversenyen a következő produkciók hangzottak el:

1. Kocsár Miklós: Kovácsos, Bánat, pattogós

Előadó: Búza Rita – zongora (felkészítő tanár: Tunyoginé Tövisfalvi Erzsébet)

2. Hidas Frigyes: 4 kis darab

Előadó: Zsótér Lilien – furulya (felkészítő tanár: Kruppa László, zongorán közreműködik: Lajos Erika)

3. Bartók Béla: Moderato, Szelényi István: Körhinta

Előadó: Horváth Veronika – zongora (felkészítő tanár: Tarr Angéla)

4. Serocki: Karowiak

Előadó: Szabó Gábor – zongora (felkészítő tanár: Tunyoginé Tövisfalvi Erzsébet)

5. Kabalevszkij: Bohóc

Elóadó: Vincze Csenge – zongora (felkészítő tanár: Horváthné Kapusinszky Andrea)

6. J. S. Bach: Esz-dúr induló

Előadó: Sós Marcell – zongora (felkészítő tanár: Bereczki Marianna)

7. Glinka: Északi csillag

Előadó: Lőkös Bálint – kürt (felkészítő tanár: Vágó János, zongorán közreműködik: Bereczki Marianna)

8. Beethoven: Német tánc

Előadó: Funk Naomi – zongora  (felkészítő tanár: Tóth Eszter)

9. M. Proksch: Pont neuf

Előadó: Sebők-Papp Elza – zongora (felkészítő tanár és zongorán közreműködik: Horváthné Kapusinszky Andrea)

10. Vanhal: Allegretto, Schubert: Német tánc

Előadók: Nagy Hédi, Nyáry Eszter – zongora (négykezes) (felkészítő tanárok: Lajos Erika, Recskó Anikó)

11. Szokolay: Hüvelyk Matyi, Bartók: Scherzo

Előadó: Barna Márton – zongora (felkészítő tanár: Horváthné Kapusinszky Andrea)

12. Steiner Béla: Tündérálom, Nyitnikék

Előadók: Ruzsa Kata, Tar Nóra – zongora (négykezes) (felkészítő tanár: Lajos Erika)

13. Chopin: E-dúr keringó

Előadó: Pósa Anna Laura – zongora (felkészítő tanár: Recskó Anikó)

14. Bogár István: Szonatina, Benedetto Marcell: g-moll szonáta

Előadó: Vetró Ádám – harsona (felkészítő tanár: Héjja Endre, zongorán közreműködik: Tarr Angéla)

15. Chopin: Desz-dúr keringő

Előadó: Bozó Tamás – zongora (felkészítő tanár: Bereczki Marianna)