Kos 03.21 – 04.20 A közelgő hétvégét a társával szeretné tölteni. Már ma tegye meg a szükséges előkészületeket, ha nem akar kudarcot vallani, vagy kellemetlen hiányokkal szembesülni az elkövetkezőkben. Foglalja le a szállást, ellenőrizze a helyszíneket, nézzen utána a felszerelésének, és ami a legfontosabb, beszéljen meg még ma minden tervet részletesen a társával. Nem lenne jó, ha ott derülne ki, hogy mást akarnak.

Bika 04.21 – 05.20 Mielőtt belevágna a mai napba, el kellene döntenie, hogy mit miért csinál. Ha besegít másnak, akkor azt is előre meg kell beszélnie vele, ha ezért valamilyen viszonzást vár. Például, hogy az elkövetkező héten meg éppen önt helyettesítse a másik. Minden lehetséges, és a kollégái is készek a kompromisszumokra, de mindent meg kell beszélnie. A problémákat önnek kell szóba hoznia.

Ikrek 05.21 – 06.21 Eddig talán meg volt a keze kötve egy bizonyos ügyben, most azonban végre felszabadul, és azt teheti, amit jónak lát. A főnöke talán önre bízza a megoldást, vagy maga is belátja, hogy az ön ötlete visz a legközelebb az elvárt eredményekhez. A lényeg, hogy ami miatt eddig egy helyen kellett toporognia, az az akadály, vagy tilalomfa végre ledől ön előtt. Lehet, hogy a magánéletében is.

Rák 06.22 – 07.22 Egyre többen járhatnak az ön nyakára: úgy érzi, csupa élősködő veszi önt körül. Az is lehet, hogy az idősek, avagy a lelki vámpírok szaporodnak meg valahogy a környezetében, talán többekről is önnek kell gondoskodnia. Van, ami elől nem tud kitérni, de azért, ha teheti, válogassa meg a társaságát! Ne engedje, hogy a végsőkig kimerítsék, mert az ön energiatartalékai sem végtelenek.

Oroszlán 07.23 – 08.23 Ön sohasem kellett félteni, mert mindig megtalálja az új helyzet kínálta jó lehetőségeket, így, amikor valamilyen változás áll elő, ön tud a leggyorsabban reagálni. Ezt annak is köszönheti, hogy önnél mindig van már előre egy b terv a gondolataiban. A mai napon is szüksége lesz a rugalmasságára és arra, hogy akkor is tudjon mosolyogni, ha éppen nincs az ínyére valami.

Szűz 08.24 – 09.22 Ön mindig lelkes, és ez a derült és magával ragadó lelkiállapota könnyen magával ragadhat ma másokat is. Különösen igaz ez, ha nem munkában, hanem sportban vagy szórakozásban kell az élen járnia. A közösségi életben is magával ragadó lehet, ha valamilyen programot szervez, könnyű lesz hozzá résztvevőket találnia. Egy kártyaparti, vagy táncmulatság, vagy akár színjátszókör megszervezése is sikerülhet ma önnek.

Mérleg 09.23 – 10.23 Régebben talán el sem tudta volna képzelni, hogy magával ragadja önt egy dolog, amibe a mai napon olyan lelkesen vág bele. A kapcsolatok házán átvonuló Uránusznak köszönhetően ugyanis olyan különleges emberrel hozhatja önt össze a sorsa, aki még olyasmire is könnyedén ráveszi, amire magától biztosan nem ment volna el. A számítógépes vagy telefonos játékok világa is megbabonázhatja. Ettől még nem válik függővé.

Skorpió 10.24 – 11.22 Fontos lenne önnek, hogy ma elintézzen egy anyagiakkal kapcsolatos ügyet. A baj csak az lehet, hogy egy barátja is érintett a dologban, és nem biztos, hogy ugyanazt gondolja a megoldásáról, mint ön. Még zűrösebb lehet a helyzet, ha az illető ráadásul tartozik is önnek. Ez esetben szeretettel és megértéssel kell fordulnia feléje, de ugyanakkor kellő határozottsággal is, ha dűlőre akar jutni vele.

Nyilas 11.23 – 12.21 Eddig talán nagyon is egyedül érezte magát, de mostantól már azzal is tisztában lehet, hogy ez nincs így. Sokakra számíthat, mint ahogy önre is sokan számíthattak és támaszkodhattak a múltban. Ne féljen segítséget kérni akár a gyermekével, akár a felmenőivel kapcsolatos ügyekben, mert vannak, akik szívesen állnak a rendelkezésére. A problémák azért is vannak, hogy összehozzák az embereket.

Bak 12.22 – 01.20 A kedvese elvárná öntől, hogy az elkövetkező hétvégét végre vele töltse. Önnek viszont ehhez ma sokat kell dolgoznia, talán még túlóráznia is kellhet, hogy nyugodt lélekkel útnak tudjon eredni. Bizony ez sem lesz egészen a társa ínyére, de meg kell értetnie vele, hogy mindennek ára van. Ha vannak gyermekei, akkor velük is törődnie kell. El ne feledkezzen ma valamiről, ami velük kapcsolatos!

Vízöntő 01.21 – 02.18 Uralkodó bolygójának fényszögtelensége miatt úgy tűnik, mintha elvesztette volna a motiváltságát. Az utóbbi időben komoly megmérettetésen eshetett át, és most úgy érzi, letudta a kötelességeit, most már pihenhet. De ennek az ideje még nem érkezett el! A kötelesség nem minden, a szabadidejét is motiváltan kellene megélnie. Hiszen éppen ez az az idő, amikor önmagát kiteljesítheti. Ugye vannak még vágyai?

Halak 02.19 – 03.20 Komoly kétségek gyötörhetik önt egy bizonyos ügyet illetően, aminek a megoldására mindeddig nem talált jó megoldást. Javasoltak önnek ugyan valamit, de ezzel a szíve mélyén képtelen egyet érteni. Ha így van, akkor a mai napon tovább kutathat, és találhat is valamit, ami már önnek is bejöhet. Ehhez azonban elsősorban őszintének kell lennie, és ki kell mondania a véleményét. Még a kedvesének is!

Forrás: blikk.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.