A krókusz – aranysáfrány – sárga, hatszirmú virág, amely színével és formájával is utal a Dávid-csillagra. A nevét viselő projekt célja, hogy a fiatalok megértsék, mi okozta a holokausztban meggyilkolt másfél millió gyermek halálát és értelmezni tudják a történelem és saját életük közötti kapcsolatot.

Boneczné Bakó Anikó, az iskola tanára elmondta: a diákok tavasszal a szegedi zsinagóga kertjében fognak krókuszokat ültetni. A nemzetközi Krókusz Projekt keretében ugyanis világszerte sárga aranysáfrányokat ültetnek azoknak a gyerekeknek az emlékére, akik a holokauszt áldozataivá váltak: hogy ne vesszenek a feledés homályába, hanem emlékük tovább éljen a jövő nemzedékekben.

Miután a diákok megismerték a hódmezővásárhelyi zsinagógát és a kiállítóhelyet, Anna Frank és Radnóti Miklós naplójából vett idézetekből összeállított műsorukkal rótták le kegyeletüket, majd a kiállítóhely gyermekáldozatoknak emléket állító portáljánál helyezték el az emlékezés köveit.

(Forrás: Emlékpont, Arany-Tóth Attila)