A zene az kell, mert körülölel

A 2018-as évet Magyarország Kormánya a Családok évének nyilvánította, melynek égisze alatt számos lokális és országos rendezvény kerül megszervezésre. Ehhez az akcióhoz csatlakozott Hódmezővásárhely is, ahol három helyszínen és három időpontban tartottak családi vagy kórusi éneklést. 

A boldogságra, összefogásra emelték poharuk

Újévköszöntő gálaműsort tartottak a Keller Lajos Kulturális Közpöntban vasárnap, Mindszenten. A Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola Mindszenti színjátszó és zeneművészeti tanszakának növendékei, a Mindszenti Általános Iskola tanulóival és a Stars of Hope táncosaival közösen adtak elő, egy gyönyörű és tanulságos színdarabot. A műsor után a résztvevők közös koccintással köszöntötték az újévet a kulturális központ aulájában.

Németh László: Ne hazudj, ne rágalmazz!

Háládatlan feladatra kényszerültem - fogalmazott Németh László katolikus plébános a mai szentmisét követően a Szent István Király Plébánián, a templomban vasárnap délelőtt a Vásárhely24 információi szerint. Elmondta: mint az egyházkerület vezetőjét, többen is megkeresték különböző plébániáktól azzal a kérdéssel, hogy mi folyik Vásárhelyen, de akkor még nem ismerte azt az interjút, ami végül az indulatokat gerjesztette.

Parázs mérkőzések a jégen! – Galéria

Ismét tetőtől talpig védőfelszerelésbe öltözött sportolók lepték el a vásárhelyi jégpályát, hiszen negyedik alkalommal rendezték meg az Amatőr Jégkorong Kupát. A torna egy napot csúszott a szombati esős idő miatt, ezért a vártnál kevesebb csapat lépett a pályára vasárnap.

Fagyosan indul a vasárnap

Teljesen normális, hogy januárban, a reggeli órákban fagypont körüli a hőmérséklet, mégis szokatlannak érezhetjük a ma reggeli csípős hideget. Pedig csupán 0 fokkal indult a vasárnap - lehetne ennél jóval hidegebb is.

Kihúzták az Ön számait?

Az idei tervek megvalósításához talán elég az elszántság, no de a lottónyeremény is ad egy nagyobbacska lendületet. Bár a legújabb kutatások rávilágítottak arra, hogy a nagy nyeremények csak ideig-óráig tesznek bennünket boldoggá, hamar visszatérünk az „alap hangulatunkhoz”. Azért ezzel én is szívesen tennék egy kísérletet!