Délután három órakor kezdődött a nyílt nap a Gregus Máté Szakgimnázium és Szakközépiskolában, ahova több érdeklődő nyolcadikos is ellátogatott szerdán. A vendégeket az aulában várta már a Mikulás, ahol az iskola tanulói által készített, Hódmezővásárhelyt ábrázoló társasjátékkal is találkozhattak.

Nagy Zsuzsanna az intézmény igazgatója elmondta, hogy idén többen jelentkeztek a tavalyi évhez képest, így szeptemberben két osztályt is indítottak. Hozzátette, hogy jövőre szakgimnáziumi és szakközépiskolai képzések is indulni fognak az iskolában.

A szakgimnáziumi képzés időtartama 4 plusz 1 tanév, ahol a mezőgazdasági osztályba járó tanulók 9-12. évfolyamon közismereti tantárgyak mellett szakmaiakat tanulnak. A gyakorlatokra az iskola tangazdaságában kerül sor Gorzsán. A felvételi jegyzék a felső tagozat eredményei alapján készül és a jelentkezőknek osztálytól függően lehetősége lesz a mezőgazdasági technikus, valamint az állattenyésztő és állategészségügyi technikus végzettség megszerzésére is.

A szakközépiskolai szakképzés időtartama 3 plusz 2 év, ahol 9-11. osztályig szakmai tantárgyakat tanulnak a diákok. Később, a szakmai vizsga letétele után munkába állhatnak, vagy 2 év alatt felkészülhetnek az érettségi vizsgára. Jövőre a gazda, az állattartó szakmunkás, valamint a mezőgazdasági gépész tagozatokra jelentkezhetnek majd a tanulók.

Kovács Andrea és Juhász Fanni a Gregus 9.a osztályos tanulói. Elmondták, hogy mezőgazdasági alapismereteket tanulnak, és azért járnak ide, mert ez a szakma áll hozzájuk a legközelebb.

“Azt üzenjük a nyolcadikosoknak, hogy válasszák a Gregust, mert nagyon jók a tanárok és a suli rádió is szuper. A humán és a reáltantárgyak ugyanúgy előtérbe vannak helyezve, mint a szakmai oktatás.” – mondták a lányok.

Kondász Bálint szüleivel, Kondász Ferenccel és Kondász Ferencnével érkezett a nyílt napra. Elmesélte, hogy ő a Gregusba szeretne jelentkezni, mert szeretne állattenyésztéssel foglalkozni.

A mezőgazdasági szaktudás napjainkban azért is számít értéknek, mert hiányszakmának minősül. A Gregus versenyeken is rendszeresen kiemelkedően szerepel, így idén az intézmény ad otthont egy szakmai országos verseny döntőjének is.

n.j.