Rekordösszegű adomány gyűlt össze – Galéria!

A színpad a gyerekeké, a tánctér a felnőtteké volt szombat este Székkutason, a Murgács Kálmán Művelődési Házban, ahol jótékonysági bállal alapozták meg az ovisok és sulisok jövőbeli terveit.

A játszóteret fejlesztik a jótékonyságból

Mindszenten már 23. éve rendeznek jótékonysági bált, a gyerekekért. Azok, akik eljöttek és belépőjegyet vásároltak, már hozzájárultak ahhoz, hogy az iskolások szebb és felszereltebb környezetben élhessék mindennapjaikat. A sportcsarnokban ezen az estén helyet kapott a szórakozás is, melyet a gyerekek produkciói tettek színesebbé. 

Apró kezek dolgoztak advent díszein

Koszorú, ajtó- és ablakdísz kerekedett ki szombaton apró kezek serénykedésének köszönhetően. A makói Ifjúsági Színtérben Sipos Maja Flóra irányításával a gyerekek adventre készülődtek.

Ilyen még nekem is volt!

A 60-as, 70-es, és 80-as évek játékaiból nyílt kiállítás szombaton, Hódmezővásárhelyen, a Besenyei Ferenc Művelődési Központban. Az érdeklődők olyan játékokkal találhatják szembe magukat, amikkel még ők maguk is játszottak gyerekkorukban, ám manapság már ritkaságnak számítanak. 

Minden, ami egy háztartásban kell

Lakásunk arculatát mindig a berendezési tárgyak, bútorok, kiegészítők határozzák meg. Ha szeretnénk átalakítani otthonunkat, vagy csak pár kisebb - vagy akár nagyobb - holmira lenne szükségünk, a legjobb lelőhely, a Német Használtcikk Bazár, ahol mindent megtalálunk, amire csak szükségünk lehet. Az üzletről, és a kínálatról beszélgettünk Jancsovics Attilával, a bolt tulajdonosával.

Erős mezőnyben kellett bizonyítani – Galéria!

A hódmezővásárhelyi közönség egy országos Fit-Kid bajnokságnak lehetett szemtanúja szombaton a Balogh Imsi Sportarénában. A versenyre eredetileg csak magyar versenyzőket vártak, de két hete a Hód-Fitness SE tagjai Szerbiában voltak versenyen, ahol kiderült, hogy az írországi Európa Kupára a szerbek nem kaptak vízumot, így meghívást kaptak a vásárhelyi megmérettetésre. 

Egy jó könyvelő kincset ér

Vállalkozóként az ember szinte létezni sem tud egy jó könyvelő nélkül. Hisz az adózásra, bevallásra, könyvelésre vonatkozó jogszabályok folyamatosan változnak. Azonban Kánvási Katalin, közgazdászként és igazságügyi adó- és járulékszakértőként lényegesen nagyobb segítséget tud nyújtani egy-egy vállalkozásnak, vagy akár magánszemélynek, mint egy könyvelő - erről beszélgettünk a Családi magazinban.

A vásárhelyi erőmű Paksra érkezett

November 28-án rendezték meg Pakson a PPC Deadlift Cup 2017 Női, férfi felhúzó versenyt, melyen a hódmezővásárhelyi versenyzők kiemelkedő eredményeket értek el. A nemzetközi versenyre 120 sportoló nevezett, a Juniortól az Elit kategóriáig.

Meglepetéssel indult az eledelgyűjtés

Pénteken újabb állateledel gyűjtést tartott a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Az akció közben meglepetés is érkezett: egy lelkes állatvédő egyetemista csoport – önkéntes adományozó programjuk keretében – mintegy 50 kilogramm tápot, valamint macskaalmot, etetőtálakat és meleg holmikat adott át a szervezet munkatársainak.

A bolygók ma pihenésre intenek

A csillagok ma jócskán megnehezítik életünket. Lényegesen fáradtabbak vagyunk, mint máskor, és a ködös idő csak tovább ront a helyzeten. Talán ez most egy figyelmeztetés, hogy picit álljunk meg és lazítsunk az év végi hajtás előtt.

26. Magyar Innovációs Nagydíj

Keresik azokat a gazdasági társaságokat, melyek 2017-ben jelentős innovációs tevékenységet folytattak. Az Országházban, nagy nyilvánosság előtt átnyújtásra kerülő díjakra 2018. február 14-ig lehet jelentkezni.

Várható időjárás a hétvégén

Szombaton eleinte csökken a ködfelhőzet, majd délutántól esőfelhők érkeznek, és estétől ÉNy felől elered az eső. A déli szél nagy területen lesz erős, néhol viharos. Hódmezővásárhelyen és környékén 13 és 15 fok közé melegszik átmenetileg a levegő.