Amikor kacsák kacsáznak az úton

A közlekedőket veszélyeztető kiszökő baromfik, új járdát használó autósok, szabálytalan parkolás foglalkoztatta leginkább szerda este a makói fórumozókat. Farkas Éva Erzsébet polgármester és Marosvári Attila települési képviselő válaszolt a kérdésekre.

December elsején búcsúzunk…

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy Almási István polgármester búcsúztatására 2017. december 1-jén, pénteken kerül sor. A gyászolók 9 órától a Szent István Király templomban róhatják le tiszteletüket, a gyászmise 12 órakor veszi kezdetét. Almási Istvánt 13 óra 30 perckor a Kincses temetőben helyezik örök nyugalomra.

Vásárhelyi úszókkal versenyeznének

A Hódmezővásárhelyi Senior Úszó-Vízilabda Club három versenyzője, Dohányos Annamária, Szőke Zita, Pertich Zsombor valamint a Hód-Úszó egy sportolója, Ugrai Panna meghívást kapott, Közép-európai országok 2017-es Junior Találkozójára, amelyet Romániában, Târgovişte-ben rendeznek meg, december 8-10. között.

A tervezett elavulás története

A tervezett elavulás modern világunk egyik gazdasági jelensége, aminek egyre gyakrabban esünk áldozatul. A cikkben szereplő videóból többet megtudhatunk erről.

Ratko Mladic életfogytiglant kapott

Az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot szerdán az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT). Mladic ügyvédje fellebbez.

Ajándékcsomagot kapnak a rászorulók Mártélyon

Szerdán kora délután tartotta rendes ülését Mártély képviselő testülete a Polgármesteri Hivatalban. Ennek során a grémium megszavazta többek között, hogy 2018-ban és 2019-ben 2000, bárányhimlő elleni védőoltásra különít el összesen 400.000 forintot, illetve döntöttek arról is, hogy idén is támogatják 2000 forint értékű élelmiszercsomaggal a rászoruló családok karácsonyát. Cikkünkben percről-percre olvashatja a történéseket. 

Csoda a vízben

A Pi-víz külsőleg és belsőleg is segít egészségünk és fiatalságunk megőrzésében. A Rádió 7 Női Magazinjának vendége volt Kispál László, az Élet Forrása Biocentrum tulajdonosa, akitől megtudtuk, miért érdemes fogyasztani az élet vizét.

A gyógyításon túl áramot is termelnek

Újabb elemekkel bővült a makói kórház napelemparkja, s a teljes rendszert szerdán adták át. Dr. Nagy Jenő, a CSMEEK makói tagkórházának igazgatója elmondta: nem csupán náluk, hanem Hódmezővásárhelyen is hasonló fejlesztést hajtottak végre.

Szakmák testközelből a Lisztben

Első alkalommal szervezett a hódmezővásárhelyi  Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola pályaválasztási napot szerdán. A diákok kora délutánig számos szakmával ismerkedhettek meg testközelből az iskola falain belül és kívül is. 

A miniszter Szatymazra látogatott

A fűszerpaprika, a bor és az őszibarack a délalföldi térség legértékesebb termékei közé tartoznak, termelésük és értékesítésük növelésében a minőség további javítását és fogyasztásuk népszerűsítését tartja a legfontosabb tényezőknek Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Az agrártárca vezetője a szatymazi gazdakör és a helyi önkormányzat által szervezett, "A gazdák szolgálatában" című konferencián, illetve az ahhoz kapcsolódó paprika és bormustrán vett részt.

Képminőség javulás várható a Messengerben

A Facebook hosszú évek óta jelentős mértékben rontja a rendszerébe töltött képek minőségét. Most végre lépnek előre egy nagyot – mutatjuk, hogy mennyire látványos az eredmény.

Az egyéni vállalkozók nyilvántartási száma

2010-től minden egyéni vállalkozónak fel kell tüntetnie vállalkozásával kapcsolatos okiratain, szerződésein az okmányiroda nyilvántartási számát. Ennek funkciójáról kérdeztük Kánvási Katalin közgazdászt, igazságügyi adó-és járulékszakértőt. 

Várható időjárás szerdán

Napközben ÉNy felől fokozatosan csökken a felhőzet, és egyre nagyobb területen süt ki a nap. A DNy-i szél megélénkül. Enyhül a levegő: 12 és 14 fok között alakul a csúcsértéket Hódmezővásárhelyen.