Így láttuk mi a Balástyai Böllérfesztivált

A hétvégén megrendezték a XVII. Balástyai Böllérfesztivált, amire a Rádió 7 és a Promenad.hu két munkatársa, Soós Kata és Szabó Viktor is kilátogatott. A munka mellett maradt idő egy kis szórakozásra is, amit össze is foglaltunk egy kis videóban. 

Erőszakmentes ízek Indiából

Vegetáriánus és vegán ételek kóstolására nyílt alkalom vasárnap Búzás József jógaoktató szervezésében. A főszerepet ezen belül is az indiai ízek kapták a hódmezővásárhelyi Emlékpont Kávézóban. 

K.O-val nyertek a vásárhelyiek

A VI. Nemzetközi Plaza Kupán Pécsen, a Hódmezővásárhelyi Box Klub öt versenyzővel képviseltette magát. Szirbik Nándor 36 kg, Vörös Vendel 54 kg, Vörös Daniel 57 kg, Ferhat Wellat 49 kg, Yassani Hassan 75 kg-ban indult. A vásárhelyiek hűek voltak önmagukhoz, most sem kímélték az ellenfeleiket, ugyanis az egyik fiú K.O-val zárta a hétvégét. 

A Vásárhely bírta jobban idegekkel

Az utolsó percekig kiélezett küzdelemben győzött a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli a Győr ellen. Utasi Gábor legénysége nagyon jól dolgozott együtt, és a második negyedtől mutatott produkcióját nézve teljesen megérdemelten szerezte meg harmadik sikerét a bajnokságban. Jövő héten a Honvéd otthonába látogatnak a kék-sárgák.
 

A kétnapos mulatást mulatással vezették le

Véget ért Balástya egyik legnagyobb rendezvénye, a XVII. Balástyai Böllérfesztivál. A gasztronómiai és kulturális rendezvény számtalan érdekes és szórakoztató programot vonultatott fel idén is, szombat este pedig egy böllérbállal tették fel az i-re a pontot. 

Márton napi mulatság a jótékonyság jegyében

Fergeteges Márton-napi mulatságot szervezett a Rotary Club Hódmezővásárhely és a Hódmezővásárhelyi Rotary Alapítvány a Fekete Sas báltermében szombaton, Hódmezővásárhelyen. Az est bevétele a tehetséges, ám hátrányos helyzetű diákok megsegítésére alapított ösztöndíjához, valamint a Tündérkert projekt bővüléséhez járul hozzá.