Magyar rendőr, német rendőr két jó barát

Hódmezővásárhely testvérvárosából, Hechingenből érkeztek rendőrök, hogy tovább erősítsék a szakmai kapcsolatokat, és az évek során kialakult barátságokat. A Németországból érkezett egyenruhások fogadására egy baráti hangulatú, ebéddel, beszélgetéssel és szórakozással egybekötött találkozót szerveztek Tejes János, nyugalmazott rendőr főtörzszászlós, rendőrségi tanácsos birtokán. 

A lakók véleménye is megoszlott

Dr. Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere tartott lakossági fórumot kedden, Új-Kishomokon, a Hosszú és a Nádtető utca kereszteződésében. A fórumon szóba került a tram-train, illetve az utak állapota is. 

Az esővíznek az árokban a helye

Az elkövetkezendő hónapokban Csúcs, Béke-telep, Tabán és Kincses-telep csapadékvíz-elvezető rendszere újul meg. A munkálatok következtében forgalomterelésre, lezárásokra is számítani kell. Erről tájékoztatta a lakosságot kedden a hódmezővásárhelyi Kossuth Olvasókörben Hegedűs Zoltán alpolgármester és Dr. Kovács László képviselő. 

Elképesztő lehetőség a vásárhelyi boxolóknak

A Hódmezővásárhelyi Box Klub húsz gyermekkel indulhat útnak Siófokra, egy jótékonysági boxtábor keretében ezen a hétvégén. Szalkai Edina elnök és vezetőedző munkásságára Rostás Árpád ökölvívó, vándorasztalos figyelt fel, aki fiataloknak szervez edzőtáborokat, a vásárhelyiek közül többen, most először látják majd a Balatont. 

Fél évszázad a zene bűvöletében

Az idei tanévben ünnepli a makói Bartók zeneiskola az 50. születésnapját. Ebből az alkalomból számos programmal kedveskednek minden érdeklődőnek. Az intézmény különböző tanszakainak diákjai többek között koncertekkel is szórakoztatják a vendégeket, legközelebb október 4-én, szerdán.

Amatőr művészek munkái a porondon

Hódmezővásárhelyi művészek alkotásaiból nyílt kiállítás a Visszhang utcai olvasókörben kedden 17 órakor. A tárlatot 8. alkalommal szervezték meg.

Játékos szakmaismeret a gólyáknak

Makói, illetve a környező települések általános iskoláiban tanuló nyolcadikosokat láttak vendégül kedden egy játékos vetélkedőn a Návayban. A program célja az volt, hogy a gyerekekkel megismertessék, milyen képzés is folyik ebben a középiskolában. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően szervezhették meg ezt a pályaorientációs napot.

Otthon is így élsz?

Akár 150 ezer forintos hulladékgazdálkodási bírsággal is sújtható az, aki a hódmezővásárhelyi Pálffy és Simon utcák kereszteződésében található zöldfelületet a közösségi élet szabályaira is fittyet hányva szeméttengerré változtatta. A címben olvasható kérdés akadémikus, bár elképzelhető, hogy az elkövető ezt szokta meg a saját házában is.

Nyílt nap a Szegedi Nemzeti Színházban

A Szegedi Nemzeti Színház évek óta hagyománnyá vált eseménye, hogy az új évad elején vendégül látja az épület falai között a város fiataljait: középiskolásokat, egyetemistákat egyaránt. Az október 5-én (csütörtökön) 10 órakor kezdődő esemény - az SZTE Kulturális Irodával közös szervezésben jött létre, és része az Őszi Kulturális Fesztiválnak.

Ölbeli játékokkal ismerkedtek a babák

A 2008 óta rendszeresen szervezett, keddi Babázó Klub alkalmával a népi hagyományok kerültek előtérbe. Tápai Lászlóné óvódapedagógus és néptáncoktató segítségével babák és anyukáik bepillantást nyerhettek a népi hagyományokra épülő, a kicsik korának megfelelő öljátékok világába. Ennek megfelelően a népi mondókák, és a lovagoltatás kerültek a középpontba a Németh László Városi Könyvtárában szervezett eseményen.

Nagy András János 205 éve született

Nagy András János mecénás nagygazda, 1812. október 14-én, 205 éve született Hódmezővásárhelyen. Tehetős, telkes-jobbágy családból származott, három évig a helyi gimnáziumba is járt. Részt vett a szabadságharcban, ahol lovas-nemzetőrként harcolt, századosi rangot ért el.

148 éve született Elek Jusztina költő

Elek Jusztina költő, 1869. október 14-én, 148 éve született Hódmezővásárhelyen.  Egy gyermekkori baleset (mely arcát elcsúfította), egész életére magányossá, szerencsétlenné tette. Sorsa elől a könyvekbe, az olvasásba menekült.

Indul a fűtési szezon

A Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy a 2017/18-as fűtési szezont - az időjárás előrejelzés alapján - 2017. október 5-én, csütörtökön megindítja.

Újabb egyeztetés a Hagymatikumról

Hétfőn ismét egyeztetést tartott Makó Város Önkormányzatának képviselőtestülete a Hagymatikum fejlesztésével kapcsolatosan. A megbeszélésen az önkormányzati képviselők mellett részt vettek a MAKONA Építész tervező és Vállakozó Kft. munkatársai. A közel másfél órás megbeszélésen kiderült: a mostani igényeknek megfelelően a meglévő tanuszoda átalakítása nem lehetséges.

A felsőoktatásban tanulókat támogatják

Idén is csatlakozik Hódmezővásárhely a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogramhoz. A pályázóknak november 7-ig kell beadni a szükséges dokumentumokat. Hogy pontosan kik pályázhatnak, arról Vágó János önkormányzati képviselő tartott kedden sajtótájékoztatót.  

109 éve született Almási Gyula Béla

Almási Gyula Béla festőművész, grafikus 1908. október 13-án, 109 éve született Makón. Városi tisztviselőként Rudnay makói szabadiskolájában ismerkedett meg a képzőművészettel.

188 éve született Nyizsnyai Gusztáv

Nyizsnyai Gusztáv zeneszerző, előadóművész 1829. október 12-én, 188 éve született Egerben, s 1882. január 7-én hunyt el Hódmezővásárhelyen. Ősei lengyel nemesek, de szülei már szegény kispolgárok. Egri, kassai taníttatását az egri érsekség támogatta.

Klimó Péterné 90 éves lett

Klimó Péterné  (szül.: Ujszászi Anna ) a napokban töltötte be 90. életévét.  Ebből az alkalomból a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal munkatársai köszöntötték.

Tram-train fórum Vásárhelyen

A tram-train munkálataihoz kapcsolódóan 2017. október 5-én, csütörtökön 16 órakor Hódmezővásárhelyen, a Bajcsy-Zsilinszky és a Kistópart utca kereszteződésénél található kispiacnál tartanak lakossági fórumot. Az eseményen részt vesz Cseri Tamás önkormányzati képviselő.

Csanád megye újra Magyarország térképén

A Csanád nevet is felveszi Csongrád megye 2020. június 04-től. A megyék nevéről szóló határozat módosítását Lázár János egyéni képviselői indítványára ellenszavazat nélkül fogadta ma el a Parlament.