Hamarosan épülhet a dél-alföldi tram-train

Nyolcvan milliárdos büdzséből épülhet meg a régóta tervezett, Hódmezővásárhelyet Szegeddel összekötő helyközi villamosvonal. A vonalon dízel-elektromos, hibrid szerelvények közlekedhetnek majd.

Mindjárt itt a Hagymafesztivál!

Csütörtökön 10 órától Napraforgó a Rádió 7-ben. Műsorvezető: Ács Helga. Téma: Hagymafesztivál. Vendégek: Barna Gábor, marketingvezető és Ábrahám Magdolna, marketing referens, a Hagymafesztivál szervezője

Pénteken kezdődik a tanítás az iskolákban

Ma véget ér a diákoknak a két és fél hónapos nyári vakáció, pénteken megkezdődik a 2017/18-as tanév. Szeptembertől 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista kezdi meg tanulmányait az iskolákban, az óvodások száma 314 ezer. A nemzeti tanévnyitót idén Nagykőrösön tartják.

Meghalt Makk Károly

Életének 92. évében szerdán elhunyt Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező, a magyar mozgókép mestere, a nemzet művésze - tudatta az MTI-vel a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, amelynek az elnöke volt.

A kerámia: Vásárhely múltja, jelene és jövője

Nagy Béláné (1944-2016) kerámiafestő, népi iparművész munkássága előtti tisztelgésképp rendeztek kiállítást augusztus 30-án, a Tornyai János Múzeumban, Nagybata Márta kerámiafestő és Tóth Benedek korongos alkotásaiból. A tárlatot szeptember 24-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

A félelmet legyőzni a legnagyobb dicsőség!

A Hód Úszó SE szervezésében júniustól egész nyáron, úszótanfolyamokon lehetett részt venni, azoknak az apróságoknak, akik szerettek volna megtanulni úszni, vízbiztonságot szerezni, illetve felkészülni az általános iskolában már kötelező úszás órákra. Két olyan gyermek is volt Bajusz Andi egyik csoportjába, akik annyira rettegtek a víztől, hogy bele se mertek csobbanni. A második tíz alkalom után azonban már bátran szelték a hullámokat a hódmezővásárhelyi strandon.

Meghosszabbították a válsághelyzetet

A kormány a belügyminiszter javaslatára úgy döntött, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet fél évvel, 2018. március 7-ig meghosszabbítja – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a szerdai kormányülés szünetében az MTI-nek.

Szinte biztos, hogy Merkel lesz a kancellár

Szinte borítékolható, hogy Angela Merkel lehet a következő német kancellár – mondta Pócza István, a Századvég Alapítvány vezető elemzője az M1 aktuális csatornán szerdán.

Utolsó simítások a játszótér-átadó előtt

Szeptember 1-én délután adják át a felújított Damjanich utcai játszóteret Hódmezővásárhelyen. A Tiszta Szívvel Egyesület jóvoltából újratervezett játszótéren már az utolsó simításokat végzik a szakemberek, a délelőtt folyamán érkezett meg az ütéscsillapító homok a helyi vállalkozók adományaként.

Kibővítik a lombikprogram-eljárásokat

Kibővítik a társadalombiztosítás (tb) által finanszírozott lombikprogram-eljárások számát, valamint változni fog az ahhoz kapcsolódó gyógyszertámogatás is - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Ismét országos verseny otthona Mindszent

Szeptember 16-án egy olyan versenynek ad otthont Mindszent, amely ismét nagyon sok embert vonzhat a településre. A póni kettes fogatverseny C-kategóriás megmérettetésére az egész országból érkeznek versenyzők. A lovak mindig kiemelt szerepet töltöttek be Mindszent életében, és most is miattuk fog benépesülni a város.

Színes programáradat a székkutasi falunapon

Negyedik alkalommal rendezik meg szeptember 1. és 3. között a Főtéri Falunapot Székkutason, amelynek szerves részét képezi a második napon a kutyás délelőtt is. A már hagyománynak számító rendezvény részleteiről beszélgettünk Szabó Emese, kulturális tanácsnokkal, települési képviselővel, Benkő Istvánnal, a Hód-Dog Kutyabarát Egyesület elnökével, Soós Katával, a Rádió7 és a promenad.hu szerkesztőségének munkatársával, a Kutyafája cím kiadvány egyik szerkesztőjével, valamint Fehér Imrével, a Székkutasi Lovas Egyesület elnökével a szerdai Napraforgó magazinban. 

Bálint: Nem csak én jelentettem fel a Táltost

A Táltossal kapcsolatos újabb fejleményekről Bálint Gabriella önkormányzati képviselő tájékoztatta a sajtó munkatársait szerdán délelőtt, az iskola hódmezővásárhelyi tagintézményének épülete előtt.

Grandiózus bemutatók lesznek a sportnapon

Szeptember 1-3 között rendezik meg Székkutason a IV. Főtéri Falunapot, melynek részeként Bagi Mátyás funkcionális tréner sportnapra csábítja a mozogni vágyókat szombaton. Nagyszabású bemutatók, és különleges vendégek színesítik a napot, illetve ismét megkeresik majd Székkutas legfittebb hölgyét és férfiját.

Újra lecsapott Texasra a Harvey

Houstonban attól tartanak, hogy a hatalmas víztömeg összeroppantja a hidakat. A rendőrök házról házra járnak és próbálnak segíteni. Louisiana államban is ömlik az eső, New Orleansban tanítási szünet van, ls mindenkit felszólítottak, hogy maradjanak otthon.

Vans, vajon Te tudod, miről van szó?

A Vans márka még sokak előtt ismeretlen, pedig prémium kategóriás gyártó. Sapkákat, hátizsákokat, táskákat, zoknit, cipőket, sőt még pénztárcát is kínálnak a vásárlóknak. A webáruházak polcain sorra tűnnek fel az egyre kedveltebb és minőségi termékek. A gyártó nőknek, férfiaknak és gyermekeknek is számtalan terméket készít. A termékpaletta számtalan színben elérhető, így mindenki a már meglévő ruhatárához igazíthatja a prémium termékeket.

Támogatások összegét emelik Makón

A 70 éven felüliek éves anyagi segítését 5 ezerről 20 ezer forintra, a beiskolázási támogatást pedig 3 ezerről 5 ezerre emelnék Makón - a szerdai ülésökön erről is döntöttek a képviselők. Ezen kívül az önkormányzat I. világháborús hadisírok felújítására pályázni kíván, de modern kutyafuttatót is kialakítanának a városban.