Korábban hírt adtunk róla, hogy Ádándi-Kiss Gyula oldalán, Rozanovic Ádám fog tevékenykedni a fiatalabb úszóink mellett edzőként.  Olyan technikai és gyakorlati újítások várhatóak ezzel, ami jelentősen előreviszi majd az elvégzett munkát, és valószínűleg ez a teljesítményeken is látszódni fog majd. Rozanovic Ádám révén videó elemzésekre is sor fog kerül, mellyel jobban észrevehetőek és javíthatóak lesznek majd a hibák. Az edzések utáni kondi úszás is komolyabb lesz, és a tervek szerint hosszabb is. Ádám a versenyek alkalmával a „gyúró” szerepét is ellátja, hiszen többször részesíti a gyerekeket masszázsban, ami még inkább felkészíti őket egy-egy jó úszásra. – sorolta az újdonságokat Ádándi-Kiss Gyula, a csapat edzője.

Ádándi – Kiss Gyula, és a csapat edzés közben

Az Ádándi-Kiss, Rozanovic által vezetett csapat szeptember 9-én kezd egy fakultatív versennyel Gyopárosfürdőn, az XXIX. Nagy Sándor emlékversenyen. Ezt követi a III. Szentes Sprint, szeptember 23-án, mely minden csapattagnak kötelező. Szeptember 7-én szülői értekezletre lehet számítani, az egyesület hozzátartozóinak számára, továbbá szeptember 30-án a VII. Batyus Buli- családi nap várható.

Ami még fontos ebben az évben is, az a Bajnok Program, hiszen mindenki, aki szintidőt úszott indulhat ebben a programban, mely a tehetségeket gondozza. Itt három ember van óriási esélye bekerülni ebből a csapatból: Ugrai Pannának, Oláh Norbinak, illetve Horváth Ákosnak.

Forrás: Hód-Úszó SE