Érzelmeinkkel olykor a hormonok is játszanak

Már az ókori filozófusok is tisztában voltak azzal, hogy az érzelmeink hatással vannak az egészségünkre is, azonban ma már mindezt bizonyítani is tudjuk az egyre fejlettebb képalkotó eljárásokkal végzett vizsgálatoknak köszönhetően. De érzelmeinket nem csak a velünk történő események, hanem a hormonok is befolyásolják. Többek között erről beszélgettünk Épkézláb című magazinunkban dr. Ciortea Péter aneszteziológus belgyógyásszal.

A makói Fidesz közleménye

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Makói Szervezete az alábbi közleményt adta ki annak kapcsán, hogy Rója Istvánt, a JAG leköszönő igazgatóját indítja az MSZP országgyűlési képviselőjelöltként a 4-es számú választókerületben a 2018-as parlamenti választásokon:

Az internetről rendelt készítmények veszélyei

Napjainkban temérdek mennyiségű internetes oldalról rendelhetünk különféle vény nélkül kapható készítményeket, gyógyhatású termékeket. Igen veszélyes lehet azonban, ha a recept nélkül kapható "gyógyszerek" rendelését ily' módon intézzük, tájékoztatott dr. Kőhegyi Ferenc szakgyógyszerész, a hódmezővásárhelyi Zrínyi utcai Patika tulajdonosa, a Csongrád Megyei Gyógyszerészkamara elnöke.  

Róját indítja az MSZP a 4-esben

Rója Istvánt, a makói JAG menesztett igazgatóját indítja az MSZP a 4-es számű választókerületben a 2018-as választásokon. A párt országgyűlési képviselőjelöltjét hétfőn Makón Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje mutatta be. A sajtótájékoztatót megzavarta Szabó Bálint, aki egy 1,5 millió forintos parkolási csekket akart átadni Botkának, de a biztonságiak nem engedték.

Hamarosan eljön az E-receptek ideje!

Idén, november elsején vezetik be az E-recepteket, ettől a dátumtól kezdve minden patikának el kell tudnia fogadni az ilyen jellegű vényeket. Arról, hogy mi is az E-recept, és miért lehet jobb, mint a papír alapú, dr. Kőhegyi Ferenc, szakgyógyszerész, a hódmezővásárhelyi Zrínyi utcai Patika tulajdonosa, a Csongrád Megyei Gyógyszerészkamara elnöke tájékoztatott. 

A pénz számított, nem a gyerekek a Táltosnál!

„A fizetésképtelenségét próbálja palástolni ez az iskola” – fejtette ki véleményét Bálint Gabriella, Susán városrész képviselője, a KDNP városi elnöke hétfői sajtótájékoztatóján a hódmezővásárhelyi Táltos Iskola körüli botrány kapcsán. 

Rangos díjat kapott dr. Korsós Ágnes

Csongrád megye közigazgatásáért díjjal ismerte el augusztus 20-a alkalmából a megye közgyűlése dr. Korsós Ágnes, Hódmezővásárhely címzetes főjegyzőjének munkáját.

 

Csökken az üzemanyagok ára

Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásból az MTI hétfőn.

Az allergia okai és kezelési lehetőségei

Az elmúlt 10 évben világszerte megduplázódott az allergiás megbetegedések száma. Ennek okairól, az allergia tüneteiről és kezelési módjairól beszélgettünk dr. Kőhegyi Ferenc szakgyógyszerésszel, a hódmezővásárhelyi Zrínyi utcai Patika tulajdonosával, a Csongrád Megyei Gyógyszerészkamara elnökével a hétfői Napraforgó Magazinban. 

90 éves lett Jusztika néni

Bereczki Sándorné  (szül.: Molnár Jusztina) a közelmúltban töltötte be a 90. életévét.  Ebből az alkalomból a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal munkatársai köszöntötték.

 

Autó hajtott emberek közé Marseille-ben

Egy halálos áldozata van a hétfői gázolásnak a franciaországi Marseille városában. Az autó vezetője valószínűleg szándékosan hajtott bele a buszmegállókban várakozó emberekbe, egy negyvenes éveiben járó nőt megölt.

Szecessziós irodaház épülhet a Zrínyi utcán

A Zrínyi utca 12-14. szám alatti ingatlanon egy mélygarázsból, földszinti üzletekből, modern irodákból és luxuslakásokból álló épület kialakítását tervezi a hódmezővásárhelyi önkormányzat – hangzott el a képviselőtestület hétfői rendkívüli ülésén. 

Jogosítvány 110 vagy 360 ezerért?

Van olyan autósiskola, ahol a diákok alig több mint 6 százaléka tudja sikeresen letenni a jogosítványhoz szükséges elméleti vizsgát. És a gyakorlati vizsgán sem sokkal jobb a helyzet. Vannak, akik 110 ezerért hirdetik a jogsi megszerzését, de a valóságban átlagosan 130-150 ezer forintból jöhet ki inkább, sőt van, ahol ennek többszörösét költik el a diákok.

Így végeztek a Barbárok

Szombaton Barbár Kupát rendeztek Mártélyon, amelyen a páros erőember számok kerültek a központba, de ezen kívül még számos kísérő rendezvénnyel kedveskedtek a közönségnek. Nagy Zsolt Joe, hódmezővásárhelyi erőembertől megtudtuk, milyen eredménnyel zárult az V. Barbár Kupa.

Új helyszínen, régi köntösben Augusztus 20.

Új helyszínen ünnepelték 2017-ben a Hódmezővásárhelyiek Szent István királyt és az államalapítást. Augusztus 18-20 között idént, ugyanis a Szent István térre költöztek a fabódék és a színpad.

Ekkora ma az átlagos lakáshitel-igény

Az idén átlagosan 1,3 millió forintos személyi kölcsönökre és 13 millió forintos lakáshitelekre van igény, így a kalkulált összeg 30, illetve 75 százalékkal nőtt 2015-höz képest. A hiteligénylők ugyanakkor egyre tudatosabbak, sokkal alaposabban megnézik a kínálatot: a BankRáció.hu-nál a lakáshitel-kalkulációk száma az idén 480 százalékkal nőtt éves szinten, a személyi kölcsönöknél pedig 400 százalékkal.

Állatorvosi ügyeletek

  Hódmezővásárhely kerület, II. ügyeleti körzet: Hódmezővásárhely, MártélySzeptember 2-3. Dr. Horváth Zoltán, Dr. Rapcsák A. 43    Tel.: 30-9789062Szeptember 9-10.               Dr. Kocsis László, Móricz Zs. u. 63    tel.: 30-9382928Szeptember 16-17.             Dr. Kovács István, Simonyi u. 16/b    tel.: 20-9509892Szeptember 23-24.             Dr. Szabó András, Mátyás u. 5/a        tel.: 30-9683064Szeptember 30–október 1    Dr. Szabó Dániel, Galamb u. 30/a tel.: 30-3100730Hódmezővásásrhely kerület, III. ügyeleti körzet: Székkutas, Sóshalom, Kútvölgy Szeptember 2-3.            Dr. Makay Attila, Szabadság u.

Kettő az egyben: múzeum és arborétum

Az évtizedek alatt dolgozók hozták be, illetve ajándékba kapták azokat a kis növényeket, melyekből napjainkra egy kisebb arborétum cseperedett a makói múzeum udvarán. Különlegességek is nőnek itt, mint például az amerikai mamutfenyő. A fák, bokrok nemrég kis ismertető táblákat kaptak, ahogy a skanzen valamennyi tárgya és épülete is.