Szülői tájékoztató a Táltosról

A 4 School Iskolafenntartó Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2017. július 31. napján benyújtott kérelmében jelezte a Csongrád Megyei Kormányhivatal részére, hogy a Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Középiskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Hódmezővásárhelyi Tagintézmény megszüntetéséről döntött, amely alapján a Csongrád Megyei Kormányhivatal a nyilvántartásából a tagintézményt 2017. augusztus 31. napjával törölte, és egyúttal kijelölte azokat a nevelési-oktatási intézményeket, amelyekben a gyermekek nevelése-oktatása 2017. szeptember 01. napjától biztosított.

Bemutatják az ötszáz hangú Bibliát Szegeden

Augusztus 28 és 30 között rendezik meg Szegeden a 28. Biblikus Konferenciát, mely a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia Alapítvány szervezésében valósul meg. Erre a konferenciára jelent meg az ötszáz hangú Biblia, a Kárpát-medence dialektusaiban. 

Felgyújtottak egy autót Mártélyon

A rendőrség és a tűzoltóság is kivonult Mártélyra, az Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Ház környékére, ugyanis a Mártélyi Polgárőr, Tűz- és Vagyonvédelmi Közhasznú Egyesület első alkalommal szervezte meg a Katasztrófavédelmi táborát. 

Makóiak nyilváníthatnak véleményt

Makó Város Önkormányzata megkezdte Makó város településképi arculati kézikönyvének (TAK) elkészítését és Makó város településképi rendeletének (TKR) megalkotását.

Részletek az ingyenes nyelvvizsgáról

Ingyenes lesz az első nyelvvizsga 2018- tól. A következő három évben évi mintegy hárommilliárd forintot különít el a kormány a fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának ingyenessé tételére. Egyre több részletet lehet tudni az ingyenes nyelvvizsgáról.

Akupunktúrával az allergia ellen

Az allergia egész évben megkeserítheti az életünket, de van megoldás! Fekete Edit a Yin-Yang Klinika tulajdonosa volt ma a Női magazin vendége, akivel arról beszélgettem, hogy alternatív gyógymódokkal hogyan lehet orvosolni ezt a problémát.

Jövő tavaszig osztanak élelmiszereket

Pékárut, zöldséget és gyümölcsöt osztanak a rászorulóknak Apátfalván. Az önkormányzat és a helyi szociális alapszolgáltatási központ közös pályázata nyert a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnél. Ennek köszönhetően egészen 2018. március 18-ig naponta közel 20-20 család részesülhet az adományból.

Megvan az első vásárhelyi bronzérem

A nyiltvízi úszás már véget ért a 2017-es Masters vb-n, de a medencés számoknál már most van sikerük a hódmezővásárhelyieknek. Vincze Krisztina megszerezte a HSÚVC első bronzérmét, Szabó Tamás pedig negyedik helyen végzett 100 méter mellen. 

Egy nő a madeirai baleset magyar áldozata

Egy fiatal nő a magyar áldozata a kedd este Madeira szigetén, egy vallási ünnepségen történt balesetnek - mondta el a lisszaboni magyar nagykövetség munkatársa szerda délelőtt az M1 aktuális csatornának. Fürjes Róbert azt is közölte: a hivatalos információk szerint vizsgálatot rendeltek el a 200 éves fa kidőlésének ügyében.
 

Vállalná az önkormányzat a közös képviseletet

Felvállalná a társasházak közös képviseletét Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata – hangzott el szerdán reggel azon a sajtótájékoztatón, amelyet Vágó János és Cseri Tamás önkormányzati képviselők tartottak a Kossuth téren. 

Nyáron is folyamatos a pályázatok elbírálása

A Kormány azon dolgozik, hogy a beérkezett támogatási kérelmeket gyorsított ütemben elbírálja, eredményt hirdessen és a rendelkezésre álló forrásokat minél előbb és minél hatékonyabban a gazdálkodók rendelkezésére bocsássa. Az 1300 milliárd forintos összegből 670 milliárd forintról született eddig döntés, és a Miniszterelnökség a legfontosabb, beruházási típusú pályázatok esetében is meghozza a következő hetekben a támogatói döntéseket – tájékoztatott Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség államtitkára Hajdúböszörményben.

Veszélyes lehet a Maros

A hatalmas hőség, a kevés csapadék álló- és folyóvizeink állapotára is rányomja bélyegét. A Maros az utóbbi időben például közelített a valaha mért legalacsonyabb vízszintjéhez. Hogy milyen veszélyei lehetnek a fürdőzőkre nézve az alacsony vízállásnak, arról dr. Kozák Pétert, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatóját kérdeztük. 

Folyamatosan újulnak meg Makó járdái

Mintegy 100 millió forintból teszik rendbe Makón a legrosszabb állapotban lévő járdákat. Ennek részleteiről beszélgettünk a Rádió 7 szerdai Napraforgójában Kádár József önkormányzati képviselővel és Siket Tiborral, a Polgármesteri Hivatal Innovációs és Városfejlesztési Irodájának műszaki csoportvezetőjével. 

Műsoron a makói járdaépítési program

Ma 10 órától ismét jelentkezik a Napraforgó, a Rádió 7 közszolgálati magazinja. Égető Réka vendégei: Kádár József, önkormányzati képviselő, Siket Tibor, Makó Város Polgármesteri Hivatala Innovációs és Városfejlesztési Iroda műszaki csoportvezetője, akikkel a makói járdaépítési programról beszélget.