Jól veszekedni jó dolog

Az vitán felül áll, hogy a boldog párkapcsolatok alapja a kommunikáció. Ha mindent megbeszélünk, mindent meg tudunk beszélni, akkor nem lehet baj. Az a kapcsolat, ahol nincs a felek közt kommunikáció, nyugodtan mondhatjuk, hogy nem működik. De a kommunikáció nem jelent feltétlenül egyetértést, néha össze kell csapnunk! Erről beszélgettünk Heted7 boldogság című magazinunkban Szőke Tündével és Szőke Róberttel, kommunikációs trénerekkel. 

Csak dolgozni ne kelljen?

Míg a világ más országaiban a bűncselekmények elkövetői örülnek, ha "csak" közmunkára ítélik őket, a szerbiai tapasztalat azt mutatja, hogy a nyugat-balkáni ország lakói inkább a börtönbüntetést választják az alternatív büntetések helyett - közölte a szerbiai közszolgálati televízió a honlapján kedden.

Mégis Vásárhelyen meccselhet a HFC

Az MLSZ legfrissebb elnökségi határozatának értelmében mégis Hódmezővásárhelyen játszhatja hazai NB III-as mérkőzéseit a Hódmezővásárhelyi FC labdarúgó csapata. A gárda így már augusztus 19-én is a városi stadionban fogadja a Makó FC-t.

Szemesnek áll a világ második helye is

Idén a tavalyinál nagyobb területen, összesen 35 ezer hektáron vetettek csemegekukoricát feldolgozási célra Magyarországon, a becslések szerint mintegy félmillió tonnányi terményt dolgoznak majd fel - közölte a növényvédőszer- és vetőmag-értékesítő Syngenta Magyarország az MTI-vel kedden.

Ingatag lábakon a legkisebbek

Nem megfelelő stabilitás miatt kilenc veszélyes etetőszékeket és bébikompot vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelmi hatóság, többségüket a gyártók, forgalmazók vissza is hívták a vásárlóktól - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden.

Zuhanás

Csődöt jelentett az Air Berlin légitársaság kedden, miután fő részvényese, az Etihad Airways úgy döntött, nem támogatja tovább anyagilag a német légitársaságot. Az Air Berlin közlése szerint azonban így is folytatják a munkát.

Betonbiztos színhelyünk lesz

Többen kérdezték, hogy miért torlaszolják el a 47-es főutat a Szent István tér piac felöli oldalán.  A közelmúltban Európában történt terrortámadások indokolttá teszik ezeket a lépéseket.

Nemzetek forgatagával ünnepel Makó

Augusztus 20-án egy egész napos, változatos rendezvénnyel tiszteleg a hagymaváros Államalapító Szent István király emléke előtt. Hogy pontosan milyen programok lesznek, az kiderült a Rádió 7 Napraforgó Magazinműsorából kedd délelőtt. A műsor vendége volt Szikszai Zsuzsanna, a makói József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatója, valamint Zsámboki Erika, a Makó Városi Kulturális-Közművelődési Nonprofit Kft. igazgatója. 

Zártkörű tájékoztatót tartott a Táltos

Zártkörű tájékoztatót tartott a Táltos Iskola fenntartója Hódmezővásárhelyen hétfőn este, a szülőknek és a gyermekeknek. Az eseményen sem a sajtó, sem Hódmezővásárhely önkormányzata nem vett részt. Hegedűs Zoltán alpolgármester szeretné eloszlatni azt a feltevést, miszerint az önkormányzatnak bármilyen felelőssége lenne az iskola bezárásában, csak annyi közük van az ügyhöz, hogy épületet biztosítottak az iskola működéséhez.

Evakuálták a londoni metrót

Sűrű füst terjeng a londoni metró Holborn állomásán. A tűzoltókat és a rendőrséget délelőtt riasztották az állomáshoz, miután tűzről és sűrű füstről szóló beszámolók érkeztek a sürgősségiekhez. A metrón utazók egy hangos robajról számoltak be, majd füst töltötte meg a metrót. Előbb pánikolni, majd sírni kezdtek az utazók, végül mindenkit kikísértek az állomásról.

Étrend-kiegészítőket vontak ki a forgalomból

Kínából származó potencianövelő étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), mert a vizsgálatok során gyógyszerhatóanyagot találtak bennük.

Gyalogosok forgalmát veszélyeztette a faág

Lehasadt faághoz riasztották a szentesi tűzoltókat hétfőn kora délután. Szegváron, a Tiszai utcában észlelték a lakosok, hogy egy nagy méretű ág veszélyezteteti a gyalogosok forgalmát. A szentesi tűzoltók motoros láncfűrész és mentőkötél segítségével végezték el a műszaki mentést, nem sérült meg senki.

Az utakról jelentjük – Hangbejátszással!

Elkezdődtek az útlezárások Hódmezővásárhelyen, augusztus 20.-ához kapcsolódóan. Emiatt a 47-est lezárták a kálvin téri körforgalomtól, egészen a Kutasi út és a Jókai utcák találkozásáig.

Egyre több a rák a Balatonban

A Csodálatos Balaton Facebook-oldal töltötte fel a valahol Fonyód körül elkapott képet, amelyen megtermett rákok láthatók. Mint írják az utóbbi időben egyre kevesebb az angolna a tóban, emiatt újra több a rák.

Pizzériába hajtott egy autó Párizs mellett

Gépkocsi hajtott egy pizzériába a Párizstól keletre fekvő Sept-Sorts településen hétfőn, legalább egy ember életét vesztette és nyolcan megsebesültek, a sofőrt őrizetbe vették - jelentették hírügynökségek.

Mi már készülünk a Szívküldire – Nyeremények

Hallgassa augusztus 20-án, vasárnap is a Szívküldit a Rádió 7-ben, az FM 96,8, 97,6, és a 107,0-s frekvencián! Várja Önöket 13 órától a két műsorvezető, Soós Kata és Szunyi Adrienn, valamint a technikus Fazekas Gábor.

Nyári táborok tapasztalatai Makón

Kedden 10 órától Napraforgó a Rádió 7-ben. Műsorvezető: Égető Réka. Vendégek: Szikszai Zsuzsanna, a József Attila Városi Könyvtár igazgatója és Zsámboki Erika, a Makó Városi Kulturális-Közművelődési Nonprofit Kft. igazgatója. Téma: Nyári táborok tapasztalatai, Szent István Napi Forgatag