Summer Street: egy felejthetetlen élmény!

Véget ért a Summer Street! A VTV, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, és a Rádió7 összefogásával létrejövő egész hónapos esemény felejthetetlen élmény marad a szervezőknek és a résztvevőknek is.

Három község evezett – Galériával!

Apátfalviak, magyarcsanádiak és nagylakiak szálltak közösen vízre szombaton, hogy együtt evezenek a Maroson. A három település önkormányzatának dolgozói mellett a kormányhivatal makói munkatársai is részt vettek a túrán. A megfáradt kenusokat az apátfalvi Szigetházban marhapörkölttel és frissítőkkel várták.

Színes programáradat a Tarjáni Napon-Galéria!

22. alkalommal rendezték meg szombaton a Tarjáni Napot Hódmezővásárhelyen, a Szél utcai játszótéren. Valóságos programkavalkád várta az érdeklődőket, minden korosztály megtalálhatta a számára érdekes produkciókat. 

Hogyan éljék túl növényeink a kánikulát

Mondják, hogy ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. No de nem elég szeretni a virágokat, értenünk is kell hozzájuk, ha minden nap szeretnénk bennük gyönyörködni. A nyár különösen nagy kihívást jelent növényeink számára. Hogy a kánikulában mire kell figyelnünk, abban segített a Családi magazin vendége, Czeglédi Margit, a Margó Virág- és Ajándékbolt tulajdonosa.

Szoros csatában verte a Mórahalmot a HFC

Edzőmeccsen találkozott egymással az egyaránt a labdarúgó NB III Közép csoportjára készülő Hódmezővásárhely és Mórahalom. A hazaiak szoros meccsen, 2-1-es győzelmet arattak.

Utolsó napját tölti a focibiliárd vásárhelyen

Ma van a Summer Street záró napja. Ez nem csak azt jelenti, hogy véget ér a Rádió 7 kitelepülése, az élő kívánságműsor minden délután, hanem azt is, hogy ma lehet utoljára kipróbálni a sétáló utcán felállított focibiliárdot is.

Tömegszám veszik fel a CSOK-ot

Meghaladta az 50 ezret a benyújtott családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylések száma a legfrissebb adatok szerint, a kért támogatási összeg pedig elérte a 136 milliárd forintot - ismertette Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken sajtótájékoztatón.

Babetta Fekete Tenger Túra

A 2016-os Babetta Adria Túra 1900 km- es utja  után a Szeged környéki Babetta túrázók csapata most 2017 ben még nagyobb célkitűzése után valóra váltotta új merész álmukat. Beszámolót kaptunk.

Tengerparttá változott a Dóm tér

Egy hatalmas, homokba ágyazott Shakespeare-fej vigyázza július utolsó napjaiban a Szegedi Szabadtéri Játékok legújabb előadásának minden mozzanatát a fogadalmi templom előtt. Pénteken bemutatták a várva-várt Vízkereszt, vagy amit akartok című produkciót, amelyben neves színészek bolondoznak, játszanak a szerelem a húrjain. 

Kortárs alkotók kísérletei a REÖK-ben

Kísérletezések és kérdések nélkül nincs jövő.” A Szegedi Művésztelep kortárs alkotóinak munkáiból ma nyílik kiállítás a Reök-palotában, amit a látogatók három hétig nézhetnek meg.

A magyarok szombati programja a vizes vb-n

Kapás Boglárka 800 méter gyorson úszik döntőt, a magyar férfi vízilabda válogatott pedig Horvátország ellen játszik az aranyéremért. A vizes vb szombati programja.

Késes támadás Hamburgban, egy halott

Késes támadás történt pénteken a németországi Hamburgban, egy ember meghalt, a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették. A Spiegel Online hírportál szerint a támadó menekültként érkezett Németországba, és egy hamburgi menekültszálláson lakott.

Többórás napsütés szombaton

Többórás napsütésre számíthatunk, némi gomolyfelhőzettel. Esetleg néhol fordul elő zápor. Reggel 16, délután 30 fok körül alakul a hőmérséklet.