Az érzelmi intelligencia

Az intelligencia egy alapvetően összetett és nehezen megfogható fogalom, képesség. Bizonyos elméletek szerint az intelligencia és az érzelmi intelligencia teljesen független egymástól, ez azonban nem így van. Sőt, nagyon is van összefüggés köztük. Ez volt a témája Épkézláb című magazinunknak, melynek Dr. Ciortea Péter aneszteziológus, belgyógyász volt a vendége. 

Lösz Lösz? Lösz!

Ismét megrendezik a LÖSZ Hagyományőrző Mulatságot Július 14-15-én Hódmezővásárhelyen, a Piac Tér és környékén, valamint a Szürkebarát Kézműves Sörözőben.

Július 24-én indul a próbaüzem a strandon

Évek óta nagy népszerűségnek örvend a hazai és a nemzetközi úszók, vízilabdázók és a szinkronúszók körében a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda, mint felkészülési bázis. Hazai- és világversenyek előtt rendszeresen járnak magyar, illetve külföldi sportolók is az uszodába edzőtáborozni. Az elmúlt hetekben, illetve még a következő napokban is mintegy 200 - főként úszó - készült, készül Hódmezővásárhelyen a budapesti vizes világbajnokságra. 

A Summer Streeten nyomoz Niké

A Csongrádi Rendőrkapitányság az emberi erő mellett négylábúakat is bevon a bűnfelderítésbe, nyomozati munkába. A Rádió 7 Summer Streeten is bemutatják a kutyás munkát, ugyanis Túri Adrienn és Niké nyomokat fognak keresni a sétálóutcán, szerdán délután. 

Épül, szépül a rendelő a Rárósi utcán

Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere 2017. július 10-én, hétfőn 14 órakor tartott a felújítás alatt álló Rárósi utcai orvosi rendelőben, sajtónyilvános bejárást.

Megszökött egy rab Állampusztáról

Munkavégzés közben engedély nélkül távozott egy fogvatartott az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási (bv) Intézet mellett működő sertéstelepről hétfőn - közölte Orosz Zoltán, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője az MTI-vel.

 

Továbbtanulást támogató program az SZTE-n

Az egyetemi továbbtanulást, ezen belül természettudományos, mérnöki és informatikai képzéseket népszerűsítő négyéves programot indított európai uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem.

Utcára vonultak a migránsok ellen Szerbiában

A befogadótábor bezárását, vagy legalább zárttá tételét követelik Szerbiában, a magyar határhoz közeli Zombor lakói, miután szombaton este a városban várakozó bevándorlók egy fiatalkorú lányt zaklattak.

Generációs különbségek a munkahelyen

Hamarosan munkába állnak a frissen végzett pályakezdők, de hogyan lehet kezelni a generációs különbségeket a munkahelyeken? Egy most megjelent kutatás azt vizsgálja, milyen generációs problémákkal kell szembenézniük a munkáltatóknak és a munkavállalóknak. Hogyan lehet a jelentősen eltérő generációs munkavállalói szokásokat és elvárásokat úgy kezelni, hogy mindenki jól járjon?

A Rónay családdal lehet kukoricázni – Videó!

Az egyre népszerűbb kiszombori kukorica-útvesztő idei témája a Rónay család lesz. A július 15-től augusztus 12-ig tartó fesztivál keretében az óriási takarmánylabirintusban a községből származó famíliához köthető dolgok rajzolódnak ki, s ebből kell kijutniuk a vendégeknek. Persze számos program is párosul a rendezvényhez. Ha kíváncsi rá, akkor olvasson tovább!

Bivalyok tartják karban a nádast Bakson

Húsz bivaly érkezett Baksra, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) és Baks Községi Önkormányzata együttműködésének eredményeként segítsenek a faluba is benyúló, egyre terjeszkedő nádas visszaszorításában.

Amikor polip válik a szemétből

PET-palackból készítettek hétfőn a makói gyermekkönyvtár táborában polipot a kis résztvevők. Az intézmény dolgozói lelkesen gyűjtik az újrahasznosítható hulladékot, melyekból a szorgos kezeknek köszönhetően szebbnél szebb tárgyak jönnek létre. Ezért is kapta a tábor ezt a nevet: Szorgos kezek.

Hogy legyen rangja Mindszentnek!

Az elmúlt időszakban Mindszent városában olyan beruházások valósultak meg, amelyek alapvetően javítják az életminőséget. Azonban az elkövetkezendő időszakban is rengeteg olyan projekt lesz, amelyek azt szolgálják, hogy a város képe, az ott élők életszínvonala fejlődjön, javuljon. Ezek részleteiről beszélgettünk Zsótér Károllyal, Mindszent város polgármesterével a Rádió 7 hétfői Napraforgójában. 

10,5 milliárd kártérítés a baromfitartóknak

Elérte a 11 milliárd forintot a madárinfluenza miatti leölésekből, megsemmisítésekből származó, gazdálkodókat ért közvetlen kár. Ezen felül további 2 milliárd forintot jelentett az állategészségügyi hatóságoknál a megsemmisítés, védekezés, a fertőtlenítés és a laborvizsgálatok költsége – derült ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter képviselői kérdésre adott válaszából – tájékoztatott a Világgazdaság.

Az utakról jelentjük

Hódmezővásárhely útjai jól járhatóak, a lámpák mindenhol működnek. A Rudnay Gyula utcán útfelbontásra számítsanak. A Királyszék és László utcák kereszteződésében egyenetlen útfelület miatt érdemes lassítani. A kimenő utakon fokozott figyelemmel közlekedjenek! Balesetmentes közlekedést!

 

Itthon vagy! Vásárhelyről és az Emlékpontból

Az MTVA az ország turisztikai értékeit bemutató sorozata, az  Itthon vagy!  stábja május utolsó napjaiban Hódmezővásárhelyen forgatta a műsor július 7-én sugárzott epizódját. A forgatócsoport felkereste az Emlékpontot, a zsinagógát és a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyet is. (Videóval!)

A Napraforgó mai témája

A Napraforgó mai vendége Zsótér Károly, Mindszent város polgármestere lesz, akivel Égető Réka beszélget a mindszenti beruházásokról és programokról.

Forróság várható

A napsütés mellett gyakran növekszik meg a gomolyfelhőzet, és szórványosan számíthatunk záporokra, zivatarokra. A déli, délnyugati szél megerősödhet, zivatarok környezetében viharos szélrohamok lehetnek. 32-38 fok közötti forróság várható.