Különösen nyáron fordul elő gyakran, hogy akár több napra, vagy hétre magára hagyjuk ingatlanunkat. Ha nem teszünk meg bizonyos óvintézkedéseket elmenetelünk előtt, bizony könnyedén felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy otthonunk üresen áll.

„Lényeges, hogy a jó gazda gondosságával járjunk el. Különösen nyáron szoktunk gyakran szellőztetni, főként a reggeli órákban. Figyeljünk oda rá, hogy minden ablakot csukjunk be, mielőtt bármennyi időre is elmegyünk, különösen fontos ez, ha hosszabb időre távozunk. A rolót és a spalettát sem javaslom teljesen leengedni, ez is egy árulkodó jel lehet arra vonatkozólag, hogy senki sem tartózkodik az ingatlanban. Hagyjunk némi rést, amikor leengedjük ezeket, az árnyékolás nem feltűnő. Ezzel az apró odafigyeléssel elérhetjük, hogy úgy tűnjön, mintha otthon tartózkodnánk. Az ajtót is zárjuk be mindenképpen! ” – mondta Nagy Sándor, majd hozzátette, a postaláda is kiemelt figyelmet érdemel a nyaralás megkezdése előtt, ugyanis a tele láda egyértelmű jele annak, hogy már hosszabb ideje nem tartózkodunk otthon. A túlcsorduló postaládát kivédhetjük azzal, ha megkérünk egy szomszédot, hogy bizonyos időközönként ürítse ki levelesládánkat. A jószomszédi viszony nagyon fontos, már csak azért is, mert megkérhetjük, figyeljen oda otthonunkra, amíg távol vagyunk, persze mindezt kölcsönös alapon.

Amennyiben ezeken kívül még alaposabban szeretnénk otthonunkat biztonságban tudni, a Hódbizalom Vagyonvédelmi Kft professzionális szolgáltatásokkal áll rendelkezésünkre.

„Telepíttethetünk technikai eszközöket ingatlanunk megóvása érdekében, például kamerarendszert, amely rögzít, illetve a riasztórendszer költséges ugyan, de csak egyszeri beruházást jelent, és nagyon hasznos tud lenni. Cégünk eseti megbízásokkal is foglalkozik, például amikor lakodalomba megy a ház tulajdonosa, vagy bármilyen eseményre, vállaljuk otthona felügyeletét.”

Amennyiben ingatlanunkat, vagyontárgyainkat biztonságban szeretnénk tudni távollétünk idejére is, keressük bátran a Hódbizalom Vagyonvédelmi Kft-t Hódmezővásárhelyen, az Andrássy út 35. szám alatt, vagy telefonon:

0662/ 222 383, a 0620 91 36 758, és a 0620 95 22 179- es számokon.

 

Ács Helga