– Hogyan és milyen körülmények között találkozhatunk Önökkel? – kérdeztem Héjjáné Borbás Anikót, a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei szervezetének hódmezővásárhelyi területi főmunkatársát.

Mindenekelőtt köszönjük a meghívást és örömmel elfogadtuk, hiszen minden ilyen jellegű rendezvény remek alkalom a kapcsolattartásra.

– Mivel várják a látogatókat?

Elsősorban sok érdekességgel. Szeretnénk, ha megismernék például a Vöröskereszt történetét, ami rendkívül izgalmas.  De bemutatjuk a sebkötözést is, amit az érdeklődők gyakorolhatnak is.

– Kikre számítanak elsősorban?

Mindenkire! A fiatalokat azért várjuk, hogy elsajátítsák az elsősegélynyújtást, az idősebbeket pedig azért, mert olykor érdemes felfrissíteni ezeket az ismereteket.

– Sok felhívással találkozhatunk, amelyek véradásra toborozzák a segíteni szándékozókat.Ennyire fogyóban van a vérkészlet?

A felhívás folyamatos egész évben, de ebben a pillanatban szerencsére nincs vészhelyzet.

– A Summer Street-en váradó állomásként üzemel majd az Önök standja?

Nem. De tájékoztató anyagokkal és szórólapokkal mindenképpen készülünk.  Valamint meglepetésekkel és sok-sok ajándékkal, de ez egyelőre legyen meglepetés a kilátogatóknak.

(cj)