Minden esztendő július elseje a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. Ezen a napon született az anyák megmentője, vagyis Semmelweis Ignác. Az ő emlékére rendezik meg az úgynevezett Semmelweis-napot, s ekkor köszöntik azokat az egészségügyi dolgozókat, akik a legtöbbet tettek a betegek gyógyulásáért. A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó dolgozóit pénteken a makói Korona dísztermében látták vendégül.

A jelenlévőket Farkas Éva Erzsébet polgármester, dr. Kallai Árpád főigazgató, dr. Tóth Zsolt osztályvezető főorvos és dr. Horpácsy Balázs, a D-A TIG térségi igazgatója köszöntötte. A polgármester jutalomban részesítette dr. Szabó István orvost, valamint Kiss Lászlóné szakasszisztenst. Dr. Kallai Árpád a beszédében kitért arra is, hogy az egészségügyben a legnagyobb problémát még mindig a munkaerő hiánya okozza, ennek a részleteit a főigazgatótól itt hallja:

##audio:4318##

A 2017-es Semmelweis-napon főigazgatói dicséretben részesült: Árva Jenőné csecsemő- és gyermekápoló, Bálint Napsugár gyógytornász, Bálintné Törőcsik Ágnes sürgősségi szakápoló, Baranyi Józsefné gyakorló ápoló, Berényiné Kúsz Gabriella intenzív szakápoló, Csányi Norbert műtőssegéd, Császár Erika műtős szakasszisztens, dr. Benyovszky István főorvos, dr. Dobra Mariann főorvos, dr. Mike Éva Zsuzsanna szakorvos, dr. Szűts Péter Tibor osztályvezető főorvos, dr. Zábrák Edit főorvos, Farkas Károly András beteghordó, Földesiné Lugosi Edit vezető műtős szakasszisztens, Földváry Dezsőné intézeti vezető főgyógyszerész, Galamb Beáta csoportvezető könyvelő, Hegedűsné Fazekas Gabriella ápolási asszisztens, Karsai Istvánné takarítónő, Kászián Bernadett csoportvezető orvosírnok, Kerekes Zsuzsanna szülésznő, Kis Imre Zoltánné orvosírnok, Kormos Etelka diabetológiai szakápoló, Kulikné Láng Edit gyógytornász, Kurunczi Zsoltné segédápoló, Líbor Karolina intenzív szakápoló, Majernikné dr. Makra Zsuzsanna szakorvos, Mari Henrietta pszichiátriai szakápoló, Megyaszainé Horváth Krisztina diplomás ápoló, osztályvezető főnővér helyettes, Nagy Szilvia ápolónő, Oszlánczi Ferencné asszisztens, Ráczné Hódi Ágnes takarítónő, Setény Zsuzsanna gyógyszerkiadó szakasszisztens, Szabó István gépkocsivezető, Szabó Istvánné foglalkozás-egészségügyi szakápoló, Szabó Renáta humánpolitikai előadó, Szögi Zoltánné ápolónő, Szőkéné dr. Szabó Julianna főorvos, Takácsné Ficsor Krisztina ápolási asszisztens, Ürmös Lászlóné ápolónő és Vizi Erika diabetológiai szakápoló.

– A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) még 2005-ben alapítottammeg a Pro Curatio Valetudine-díjat, amit Csongrád megyében minden esztendőben öt szakdolgozónak ítélnek oda – tudtuk meg Újhelyiné Papp Teréztől, a MESZK területi általános alelnökétől. Makón ezt Igaz Gáborné vehette át. A városi kórház sebészetén 1982 óta dolgozó diplomás ápolóval beszélgettünk a díjról, de a szakmáról is, íme:

##audio:4319##

Munkatársunktól. K.