Hét új tagja lesz a PC Trade Szeged KKSE jövő évi keretének: az előző évad NB I/B Keleti csoportjának második helyezettjéhez visszatér a klubnál korábban már szerepelt irányító, Dajka Bettina, aki Békéscsabáról költözik újra a Tisza partjára, aki 26 évével a legidősebb érkező. Bató Lili szintén erre a posztra érkezik, a 19 éves éves játékos a Gödben szerepelt az előző évben. A szintén ilyen idős Zsikó Zsanett számára is ismerős a közeg, hiszen a Ferencvárostól érkező játékos pályafutása Szegedről indult, akárcsak az 1998-as születésű Speth Evelinnek, aki NEKA-tól tér vissza az SZKKSE-hez. A 20 éves beálló, Gindeli Panna a Dunaújvárostól, a 22 éves Scheffer Zsanett Egerből, míg a 19 éves Molnár Imola Orosházáról csatlakozik az dorozsmai klubhoz – látható tehát, hogy többnyire a fiatalokra helyezi a hangsúlyt a klub az új idényben. A tavalyi keretből Hanczvikkel Zsanett, Barna Éva, Valovics Nóra, Tóth Sára és Lovistyék Kitti nem lesz már ott a 2017/18-as csapatban, ők távoztak az egyesülettől.

“A koncepciónk mindenképpen az volt, hogy olyan szegedi játékosokat próbáljunk visszahozni, akik korábban elmentek a városból, illetve olyan lehetőséget nyújtani nekik, hogy egy olyan csapatban tudjanak kibontakozni, ahol a maximumot ki tudják hozni magukból. Az átlagéletkorunk 21-22 év lesz, rengeteg fiatal fog szerepet kapni a csapatban. Mind e mellett azt szeretnénk, hogy egy olyan minőségű és bő kerettel tudjon Bakó Botond is dolgozni, ami a profi körülményekre jellemző. Öt echte szegedi nevelésű játékos lesz a csapatban, a közeljövőben pedig számítunk az utánpótlásra is, hogy minél többen kerüljenek a felnőttcsapat közelébe” – mondta portálunknak Vadkerti Attila, a PC Trade Szeged KKSE stratégiai igazgatója.

Az immáron mintegy húszfős kerettel, július 17-én kezdheti meg a munkát Bakó Botond vezetőedző, várhatóan további mozgás nem lesz a keretben.

Forrás: szegedma.hu