A tájékoztató a Miniszterelnöki Kabinetiroda kiadásában, a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (Mohosz) együttműködve készült.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta, a Mohosz az ország egyik legnagyobb civil szervezete, és az elmúlt években komoly közös eredményeket értek el. Nyitrai Zsolt ezek között említette az új halgazdálkodási törvényt, valamint azt, hogy a természetes vizek túlnyomó részben horgászegyesületi kezelésbe kerültek.
A tájékoztató füzet egyebek mellett bemutatja, hogy a horgászsportban milyen fontos nemzetközi eredményeket értek el a magyar horgászok, szó esik arról, hogy hungarikum lett a bajai és a tiszai halászlé. Szerepel a kiadványban a halhús általános forgalmi adójának (áfa) 27-ről 5 százalékra csökkentése jövő év január 1-jétől, amitől a hazai halfogyasztás növekedését várja a kormányzat – jelezte a miniszterelnöki megbízott.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda azt tervezi, hogy a következő időszakban több ilyen tájékoztató kiadványt ad majd ki, például a nyudíjasoknak és a gazdáknak – mondta Nyitrai Zsolt.
Szűcs Lajos, a Mohosz elnöke a Miniszterelnöki Kabinetiroda tájékoztatása szerint a többi között kiemelte: a horgászjegy-bevételt az állam minden évben visszaadja, a horgászat céljaira lehet használni. Ebben az évben például 20 kisteherautót vettek, mintegy 400 halőri egyenruhát, csaknem 20 motorcsónakot és felszereléseket adnak át a halőrzésben részt vevőknek.
A szervezet elnöke kiemelte, tavaly arról is döntött a kormány, hogy 13 milliárd forintos keretösszegű horgász-turisztikai fejlesztéseket lehet majd megvalósítani.
A kiadvány elérhető a kormány.hu oldalon is.

NÉZZE MEG ITT

forrás:mti.hu