257 milliárd Vásárhelynek!

Hódmezővásárhely mintegy 257 milliárd forintból fejlődhet a Modern Városok Program keretében – hangzott el Fekete Ferenc és dr. Grezsa István képviselők közös lakossági fórumán, a Csúcsi Olvasókör előtt, csütörtökön. 

Káció! Akáció! Vakáció! – Galériával

Június 22-én, csütörtökön késő délután tartották a tanévzáró ünnepséget a Varga Tamás Általános Iskolában Hódmezővásárhelyen. A diákok megkapták bizonyítványaikat, ezzel pedig hivatalosan is kezdetét vette számukra a két hónapos nyári szünet. 

Augusztus 1-jén költözik az Észak utcai ovi

A hódmezővásárhelyi Észak utcai Óvoda teljes felújításon, korszerűsítésen esik át, így az óvodásokat hosszú időre kiköltöztetik a Jókai utcára. A 11 óvodát érintő beruházáson belül az Észak utcai a legnagyobb volumenű. Emellett az orvosi rendelők renoválása is érinti a városrész lakóit, akik számára Fekete Ferenc önkormányzati képviselő tartott lakossági fórumot csütörtökön. 

Áll a színpad, jöhetnek a színészek

A színpad már készen áll fogadni a színészeket Szegeden, ahol hamarosan megkezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok. A szervezők kibővített nézőtérrel, és káprázatos látvánnyal várják a kultúra iránt érdeklődőket. 

A csodák és a sziporkázó jókedv birodalma

A platán alatt partiztak péntek este a hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola diákjai, tanárai, illetve a meghívott vendégek. A hagyományosnak számító évzáró ünnepélyen műsorokkal, tűzugrással, énekkel, tánccal és persze egy kis eszem-iszommal búcsúztatták el a 2016/2017-es iskolaévet. 

Muzsikus katonák masíroztak a Kossuth téren

Immáron 11. alkalommal szervezik meg Hódmezővásárhelyen a Dél-alföldi Katonazenekari Fesztivált. A Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar már gőzerővel próbál az eseményre, amit a nagyközönség is láthatott csütörtökön, a Kossuth téren. 

Lázár János a kórházi fertőzésekről

A hírek szerint az egészségügyben bekövetkező halálesetek 10-15 százaléka fertőzéseknek tudható be, az Origo azt kérdezte a minisztertől, hogy tervez-e ezen változtatni a kormány.

Önpusztítás és szenvedélyek a vásznon

Mindössze 18 esztendős, pénzügyi és számviteli ügyintéző szakra jár a makói keribe, de a képzőművészet jelentős szerepet tölt be Gera Ákos életében. Képeinek a témája sem mindennapi, hiszen a szenvedélybetegségekről és az önpusztításról szólnak. Ákost festés közben főleg Salvador Dalí inspirálja.

Ők elúsztak. Mi megúsztuk!

Csütörtök délig közel 600 meteorológiai kárbejelentés érkezett az Aegon Magyarországhoz a szerda esti viharokat követően. A piacvezető lakásbiztosító szerint a becsült kárösszeg 170 millió forint körül alakul.

A migránsok nem oldják meg Merkel gondjait

A migránsok integrációjáért is felelős német miniszter szerint túl sok ideig tart, hogy a migránsok munkát találjanak, illetev nagyon kevesen képzik magukat. A német statisztikák szerint az országba érkező szíriaiaknak csak a 45 százaléka járta ki az iskola kötelező osztályait.

VMSZ képviselők látogatása Brüsszelben

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) parlamenti képviselői Deli Andor fideszes EP-képviselő meghívására munkalátogatáson vettek részt Brüsszelben. A képviselők találkoztak a magyar néppárti delegáció tagjai közül Gyürk András delegációvezetővel, valamint Csáky Pál, Sógor Csaba es Tőkés László határon túli magyar képviselőkkel.

Sokaknak tetszik az e-szja bejallás

Egyértelműen sikertörténet a személyi jövedelemadó elektronikus bevallási rendszere - emelte ki a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten, hozzátéve, hogy két év alatt sikerült a rendszert kifejleszteni és átállni papíralapúról az elektronikus bevallásra.

Közel száz diák lett kitűnő a Lisztben

Megtartotta tanévzáró ünnepségét a Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola csütörtökön.  A négyszáz tanulóból közel száz diák kitűnő bizonyítvánnyal térhetett haza. A nyolcadikosok közül legtöbben gimnáziumokban folytatják majd tanulmányaikat.

Nesze neked citromlé!

Teljes C-vitamin bevitelünket kiválthatjuk egy nemrég bemutatott magyar meggyfajtával, a Pipacs 1-el. A Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Zrt. által nemesített fajta igazi superfood: különösen magas antioxidáns- és melatonin tartalma mellett vitamin-összetételével is kiemelkedik.

Eltűnhet a silány minőségű kürtőskalács

Szigorítja a kürtőskalácsra vonatkozó szabályokat az agrártárca: a napokban megjelent leírás a receptúra mellett az előállítás módját, illetve a felhasznált alapanyagok minőségét is rögzíti - ismerteti a csütörtöki Magyar Idők.

Kormányinfó 93.

Magyarország a leghatározottabban visszautasítja az unió határainak megnyitását és a migránsfalvak Közép-Kelet-Európába telepítését - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 93. Kormányinfón, amelyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen.

Ismét füstölnek a gumik Kunmadarason

A kunmadarasi repülőtér ezen a szombaton ismét versenypályává alakul. A 20-ik jubileumi „Kunmadár” rendezvényen a benzingőz és a lóerők szerelmeseit számos látványosság várja.

Az alapanyag jár, épülhet a járda!

Lezárult az önerős járdaépítési pályázat, megkezdődhetnek az építési munkálatok Hódmezővásárhelyen. A témával kapcsolatban Kószó Péter alpolgármester tartott sajtótájékoztatót a Rudnay utca 14/b szám alatt június 22-én, csütörtökön.

Ezek a legnépszerűbb települések a Balatonon

Az ingatlan.com és a bankracio.hu felmérése szerint a balatoni települések közül Siófok, Balatonfüred és Balatonalmádi a legnépszerűbb a lakóingatlanok és nyaralók iránt érdeklődők körében.