Legyen nő a nő és férfi a férfi!

A férfiak és nők sosem fogják egymást tökéletesen megérteni – ez mindig így volt és mindig így is lesz, de sajnos manapság minden eddiginél nagyobb a két nem között húzódó árok. Felcserélődnek a szerepek, és kezd elmosódni a határ a férfi és női minőség között, s egyre többen érzik, hogy változásra lenne szükségünk. Hogy miként lehet ezt elkezdeni, arról beszélgettünk Épkézláb című magazinunkban Zsibók Erika reflexológus, masszőrrel és dr. Hörömpő Andrea íróval.

Több rendőrt szeretnének

A Hollósy Kornélia utcai parkolóban éjszakánként többen is azzal szórakoznak, hogy bőgetik a motorjaikat, illetve hangosan hallgatják a zenét - merült fel a hétfő esti makói lakossági fórumon. Ezen kívül  szóba került még néhány rossz állapotban lévő járda is.

Sportpálya vagy parkoló?

Sportpálya vagy parkoló legyen a makói Ráday-lakótelepen? - erről is vitáztak hétfőn a helyszínen tartott lakossági fórum résztvevői. Emellett az is szóba került, hogy a Nagyér-csatorna által ontott bűzt csak úgy lehetne orvosolni, ha lefedik, de erre egyelőre nincs keret.

Nyelvművelők, akik számára nincsenek határok

Véget ért a Nyelvművelők határok nélkül program a székkutasi általános iskolában. A programot lezáró műsort, és beszámolót június 19-én, hétfőn tartották a Murgács Kálmán Művelődési Házban. 

Fiatal lendület hajtja a Rotary fogaskerekét

Gazdát cserélt az elnöki lánc hétfőn este: a Hódmezővásárhelyi Rotary Club évzáró ülésén dr. Pálinkó Mihály adta át az elnöki feladatokat szimbolizáló láncot Tompai Attilának.

Kutya jó kutyatáp nyeremény, a Kutyafáját!

Átadták a Székkutason megjelenő Kutyafája kiadvány nyereményjátékának nyereményét. A Rádió 7 és a promenad.hu, valamint Székkutas község önkormányzata által felajánlott 18 kg-os kutyatápot két kutyus boldog gazdija vehette át. Gratulálunk!

Öröm és élmények ecsetvonásokkal

Június 19-én, hétfőn Dezső Ibolya festményeiből nyílt kiállítás Hódmezővásárhelyen a Ginkgo Hotelben. A „Színek, fények, hangulatok” elnevezésű tárlat festményei kiválóan teljesítik céljukat: pozitív energiával ajándékozzák meg az embert.

12 793 munkavállaló elhelyezkedését segítik!

Két, aktuálisan elérhető, foglalkoztatást elősegítő támogatási programra hívja fel a megyei cégek, vállalkozások figyelmét a Csongrád Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya kedden induló fórumsorozatán - tájékoztatta a kormányhivatal hétfőn az MTI-t.
 

Ismét nőtt a befektetési alapok vagyona

A befektetési alapok vagyona 44 milliárd forinttal, 0,7 százalékkal nőtt májusban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) hétfőn az MTI-vel.

Koncertbeszámoló a Green Day fellépéséről

A maratoni pop-punk hét (Simple Plan, Sum 41, Good Charlotte) lezárásaként vasárnap a Rancid és a Green Day érkezett a Papp László Sportarénába. Billie Joe csapata az egyik legfontosabb zenekar az életemben, így természetesen izgatottan és nagy elvárásokkal vártam a - számomra - első koncertjüket, és nem is akartam arra gondolni, hogy esetleg csalódást okozhatnak. Pedig sajnos kellett volna.

Mit okozhat a kánikula?

Kánikula minden szervezetet megvisel, de életkoruk alapján elsősorban a gyermekek és az idősek közül kerülnek ki a leginkább veszélyeztetettek. A szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedőknek ilyenkor még inkább figyelniük kell önmagukra.

Hancúrozás után csicsergés

Szentes belvárosában, a Bocskai utcában néhány éve még gyermekzsivajtól volt hangos egy idős épület. A  környék ligetes jellege új funkciót biztosít, hiszen a 9-es szám alól a srácokat új, modernebb óvodában helyezték el.  Így lett a régi házból madármentő állomás.

HLKC: Hektikus és tanulságos volt a szezon

A tizenkettedik helyen zárt az elmúlt szezont a Hódmezővásárhelyi LKC felnőtt csapata. Az szezont Áncsán István, a klub ügyvezetője és Bartók Csaba vezető edző értékelte a Sportturmix című műsorunknak.v

Minden idők legnagyobb terrorfenyegetettsége

Minden idők legnagyobb terrorfenyegetettségével áll szemben Európa, ezért világos beszédre és határozott cselekvésre van szükség az európai emberek megvédése érdekében - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminiszteri tanácskozásának szünetében hétfőn.

Román győzelem az Alföld Ladies Openen

A román Michela Buzarnescu nyerte a hódmezővásárhelyi rendezésű, 60 ezer dollár összdíjazású női tenisztornát egyesben. A párosoknál a Takahata-Thombare duó bizonyult a legjobbnak.

79 lehet a halálos áldozatok száma

A rendőrség szerint elérheti a 79-et a múlt heti londoni tűzvész halálos áldozatainak száma. A vizsgálatot vezető rendőrtiszt hétfői tájékoztatása szerint az adat tartalmazza az eltűntek számát is, a hatóságok feltételezése szerint azonban ők is életüket vesztették a katasztrófában.

Már az ovisok is tatamira lépnek

Makón egyre népszerűbb a kick-box, már az óvodások is tatamira lépnek. A katolikus iskola tornatermében közel harminc gyermekkel foglalkozik Loós Csaba edző. A legkisebb küzdősportos 5, a legnagyobb pedig 18 esztendős. Az egyik legkiválóbb tanítványa a fia, Dominik, aki az idén már több mint 25 érmet szerzett különféle versenyeken.

Élni jó… de tenni is kell érte!

A WHO előrejelzései szerint hamarosan minden második ember allergiás lesz. Emellett a fej-nyaki daganatok száma is folyamatosan emelkedik. A diagnosztika hatásosabbá tételére új vizsgálatok is rendelkezésünkre állnak, ezekről beszélgettünk a Rádió 7 hétfői Napraforgójában dr. Fejes Kinga fül-orr-gége szakorvossal. 

Az egészségtudatosságra nevelés a cél

Egy EFOP pályázat keretében a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány nyerte a Védőháló a családokért” című projektet, amelynek értelmében 5 napos workshop sorozatokat hirdetett. Ezen interaktív foglalkozások első turnusa Hódmezővásárhelyen az a középiskolásoknak szóló program, amely június 19-23-ig tart, s amelyet az EVP-Egészségfejlesztési Iroda munkatársai, szakemberei tartanak a fiatalok számára. 

 

Mit kezdjünk a rovarcsípésekkel?

A nyár egyik legkellemetlenebb „mellékhatása” a feléledő rovarvilág. Özönlenek a szúnyogok, támadnak a darazsak, mi, emberek pedig védekezünk ellenük, ahogy csak tudunk.

Szárnybontogató tehetségek kiállítása

Öt, pár napja elballagott makói nyolcadikos képzőművészeti munkáiból nyílt kiállítás a makói Hagymaház Galériában. Ezzel a tárlattal egyben elkezdődött a 17. Makó és Térsége Ifjúsági Művésztelep idei programsorozata is.

Kezdődik a Brexit

Tíz napja még bizonytalan volt, hogy Theresa May utazik-e Brüsszelbe, a választáson ugyanis meggyengült. Azóta a szakértők arról beszélnek, hogy kemény helyett inkább puha Brexit lesz. A Századvég Alapítvány kutatója szerint Nagy-Britannia hátrányos helyzetből kezdi meg a tárgyalást az Európai Unióból (EU) történő kilépéséről.