Meglett az illegális szemetelő

- Sikerült kideríteni, ki az, aki rendszeresen illegális szemétlerakónak nézi a Szent István teret - mondta szerda esti makói lakossági fórumán Czirbus Gábor. Az alpolgármester és Farkas Éva Erzsébet polgármester a Hunyadi utcai játszótérnél várta az érdeklődőket.

Elbontják a régi rendelőt

Elbontják a régi Kálvin utcai rendelőt jövő tavasszal, s utána egy újat fognak építeni - ez is elhangzott a szerda esti makói fórumon, melyet Toldi János települési képviselő körzetében tartottak. Emellett még mindig a járdák állapota foglalkoztatja leginkább az ott élőket.

Huszonegy érem, egy klub

A huszonegy az gombócból is sok, nemhogy éremből, amit ráadásul egyetlen egy klub gyűjtött be, röpke egy hónap alatt. A Makó Budo Klub versenyzői érték el ezt a kiváló eredményt, amiről szerdán számoltak be a sajtó képviselőinek.

Három iskola, 21 jutalmazott tanár

A Návay, a Galamb és a magán zeneiskola, ez az a három makói oktatási intézmény, melyekben folytatódott a pedagógusok jutalmazása. Az önkormányzat és a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány az idén összesen 9 millió forintot fordított erre a célra.

A susáni láthatatlan harmincas táblák

Június 14-én lakossági fórumot tartott Bálint Gabriella önkormányzati képviselő és Kószó Péter alpolgármester a vásárhelyi Serháztér utcai játszótérnél. A susániak a legtöbb észrevételt a járdák és az utak minőségével kapcsolatban tették meg, de szóba kerültek azok a fránya láthatatlan harmincas táblák is.

Kell-e a szelfi?

A szelfi mindig szép, a szelfi mindig vidám. Azonban a retusált, mosolygós arcok mögötti világ közel sem ennyire gondtalan. Tóth Tamás Sándor fotókiállítása olyan társadalmi problémákra mutat rá, amelyekről sok esetben nem veszünk tudomást. A több helyszínt megjárt tárlat most Hódmezővásárhelyre, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központba érkezett, ahol szerdán nyitották meg a kiállítást. 

Kutyák és szirénák Földeákon – Galéria!

Lángok és füst borította be szerdán a földeáki iskola udvarát, valamint kutyaugatástól és szirénázástól volt hangos a környék. Ötödik alkalommal szervezték meg a közbiztonsági napot, melyen látványos bemutatókkal szórakoztatták a jelenlévőket.

Makón is átadta a könyveket a Rotary

A Makói Almási utcai Általános Iskolában is átadásra kerültek a diák-bestseller könyvek, hogy színesedjen a kínálat és a fantázia. Az átadáson a Rotary Club Hódmezővásárhely képviselőin kívül /dr. Pálinkó Mihály, Pataki László, Tompai Attila/ részt vettek a leendő Rotary Club Makó képviselői is / Czirbus Gábor, Gergely Gábor/. A könyveket a diákok itt is nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták.

Extrém csütörtök

Az Országos Meteorológiai Szolgálat felhívja a figyelmet arra, hogy a holnapi napon (2017. június 15.) a figyelmeztetési értéket meghaladó, 8.0-es (extrém)  UV-B sugárzás várható.

Szív és lélek kell az igazán finom fagyihoz

Több évtizedes recept alapján készíti Giláné Fehér Katalin és családja a hódmezővásárhelyi Zöld Bódéban a lágy fagylaltot. A Jégvirág Fagyizóban pedig 14 féle különböző ízű fagylalt van, de akár 40 perc alatt az aktuális listán nem szereplő ízt is kaphatunk. 

Nyílzápor Ópusztaszeren!

Vegye célba Ópusztaszert, váljon részesévé az ősi magyar kultúrának! A Pozsonyi-csata 1110. évfordulója alkalmából Ópusztaszerre érkeznek a nagyszentmiklósi kincsek.  A XI. Nyílzápor és íjásztalálkozón több ezer nyílvessző festi sötétre az eget, június 18-án az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

 

Az átváltozás nem lehetetlen

A Natural Szépség és Egészségházban elkezdődött az „Átváltoztatjuk” program, melynek hatalmas sikere van. A program több lépcsőből áll össze, táplálkozásból, cellulitkezelésből, és arckezelésből. Erről beszélgettünk Muladi Annamáriával a Női magazinban.

Közel 60 év után kap új köntöst

- Már az 1970-es esküvőmön is így nézett ki a városháza nagyterme, ahogy a nemrég elkezdett beruházás előtt is volt - mondta Kovács Sándor makói önkormányzati képviselő szerdán a helyszínen. Az önkormányzat közel 30 millió forintból felújítja helyiséget, illetve a hozzá tartozó erkélyt, s a munkálatokat Farkas Éva Erzsébet polgármester, illetve a képviselők is megtekintették.

Ezzel is olcsóbb a nyaralás

Június 15-től megszűnnek a roamingdíjak az Európai Unióban, így a távközlési cégeknek belföldi díjakért kell mobilszolgáltatást biztosítaniuk az unión belül időszakosan külföldre utazók számára.

Nagy örömmel fogadták az új könyveket

Könyvcsomagot ajándékozott a Hódmezővásárhelyi Rotary Club a Klauzál Gábor Általános Iskola Nádor utcai tagintézményének szerdán. Az 50 darab új könyv nem csak a könyvtár állományának bővítését szolgálja, hanem a gyermekek olvasás iránti szeretetének kialakításában, megerősítésében is jelentős szerepet játszhat. 

Ötven könyvet ajándékba

Ötven darab vadonatúj könyvet ajándékozott a Hódmezővásárhelyi Rotary Club a Mindszenti Általános Iskola Dózsa-telepi tagintézményének. Bestsellerek és népszerű mesekönyvek is helyet kaptak a könyvajándékok között. A cél, hogy a fiatalokat ezzel is az olvasásra ösztönözzék.

Hagyományhoz való hűség – már 55 éve!

A néptánc tükrözi az ember egyéniségét is: becsületességet, szorgalmat, hagyományokat sajátíthat el bárki, aki néptáncol. A hódmezővásárhelyi Kankalin Néptáncegyüttes idén ünnepli 55. születésnapját. Ennek apropóján beszélgettünk az elmúlt évekről, évtizedekről a Rádió 7 Napraforgójában B. Szűcsné Sárika alapító taggal, a néptáncegyüttes volt művészeti vezetőjével, valamint Törökné Tárkány Katalin és Kis-Jakab Péter együttesvezetőkkel. 

Cserediákokat láthatnak vendégül a családok

Augusztus végéig 16 országból összesen mintegy 110 cserediák érkezik Magyarországra a 2017/18-as tanévre az AFS Nemzetközi Csereprogram Alapítvány szervezésében. Közülük legalább 10 külföldi középiskolás Csongrád megyében ismerkedhet majd meg Magyarország kulturális és társadalmi értékeivel. Számukra toboroz önkéntes családokat a világ legnagyobb és legrégebbi nemzetközi diákcsere-szervezete, az American Field Service (AFS), mely július végéig választja ki azokat a Csongrád megyében élő családokat, amelyek a következő tanévre fogadhatnak egy cserediákot.

Kétszáz féle különleges sör Vásárhelyen

Huszonöt kézműves főzde közel 200 különlegességével, street food utcával és  rengeteg élő koncerttel várja a kisüzemi sörök szerelmeseit a Sörfeszt  3.0 - Kézműves Sörök Fesztiválja. A június 22 és 25. között megrendezésre kerülő fesztiválon többek között a New Level Empire, a Gypo Circus, Vastag Csaba, Dj Dominique, Petruska és az Első Emelet legendás frontembere, KIKI is fellép.

Zárt parkolókat kaptak a lakók

Aláírásgyűjtésnek, valamint Czirbus Gábor alpolgármester közbenjárásának köszönhetően zárt parkolókat kaptak a makói Szegedi utcai 1-3. szám alatti társasház lakói. A nyári szezonban ugyanis a fürdőbe igyekvő turisták rendszeresen elfoglalták járműveikkel elvileg a lakók számára kialakított helyeket. Az új parkolórendszert az alpolgármester kedden adta át.

Folytatódik a Befutó Gyakornoki Program

Újabb szakaszába lépett a szegedi kommunikáció tanszék által indított Befutó ösztöndíj program. A 2015 óta működő kezdeményezéshez újabb szervezek csatlakoztak, így most már összesen tíz intézménynél és cégnél vállalhatnak gyakornoki munkát a szegedi kommunikáció szakos hallgatók.

Szem(üveg)esnek áll a világ!

Ezekben a napokban különösen erős UV-sugárzásra kell számítanunk Hódmezővásárhelyen és környékén. Ilyenkor kerül elő a fiókból vagy az autó kesztyűtartójából a napszemüveg, esetleg rohanunk az optikába, piacra amennyiben mégsem találjuk.