Leendő világsztárok Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Tenisz Club területén nagy a sürgés, hiszen a világ minden tájáról érkeztek versenyzők, hogy világranglista pontokat szerezzenek. A magas szintű, második kategóriás teniszversenyre a világ élvonalába tartozó 18 éven aluliak neveztek. 

Kettő jobbra, kettő balra, csuhajja!

A Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak minden évben vizsgaelőadáson kell megmutatniuk, hogy mit tanultak az elmúlt esztendőben. Csütörtökön a néptáncosokon volt a sor, hogy számot adjanak tudásukról. Összesen 5 csoport mutatkozott be a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadán. 

Lufizápor és ugrálóvár – Galéria!

Csütörtök délután hetedik alkalommal szervezte meg a Visszhang utcai Olvasókör a hagyományos gyereknapi kavalkádját Hódmezővásárhelyen. A Széchenyi téren összegyűlt gyereksereg ugrálóvárazhatott, hintázhatott, majd a végén lufizápor zúdult rájuk. 

Szépítsük otthonunk a DIEGO-val!

Lassan belefordulunk a nyárba, egyre kellemesebb az időjárás, és egyre több lesz a szabadidőnk. Sokan vannak, akik a szabadidejüket otthonuk szépítésére, csinosítására szánják. Nekik jó hír, hogy ebben a DIEGO tökéletes partner. Erről beszélgettünk Oskovicsné Virág Kis Helgával, a DIEGO Szőnyeg-PVC-Parketta-Függöny Áruház üzletvezetőjével.

Az életekért versenyeztek – Galéria!

Gördeszkás sérüléseket, autóbalesetben szerzett sebeket, epilepsziás rohamot, lábtörést és áramütés okozta tüneteket kellett ellátniuk azoknak a diákoknak, akik részt vettek csütörtökön a Megyei Elsősegélynyújtó versenyen, Hódmezővásárhelyen. 

Tényleg elfolyhatott a 3,1 milliárd?

- Megállapítható, hogy hibás tervezésen alapuló és elhibázott beruházást örököltünk meg - fogalmazott Farkas Éva Erzsébet a korábban elvégzett azon projekt kapcsán, mely az ivóvíz minőségét próbálta meg javítani Makón, illetve a kistérségében. A víz nem hogy jobb, hanem rosszabb lett. Emellett az is fenyegeti az érintett 17 települést, hogy esetleg vissza kell fizetni a 3,1 milliárdos támogatást.

A magyar kárpitművész életműve a Tornyaiban

Május 28-án, vasárnap nyílik meg a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban Péreli Zsuzsa, Munkácsy-díjas képzőművész, érdemes és kiváló művész gyűjteményes kiállítása, amely több, mint 100 alkotást vonultat fel 7 teremben. A tárlat struktúrájáról csütörtökön délután Fertőszögi Péter, művészettörténész, a KOGART Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Péreli Zsuzsa tájékoztatta a sajtó képviselőit a Tornyaiban. 

A patikától a szén-monoxidig

Többek között gyógyszertár bérleti díja, szén-monoxidos lakás, mozgáskorlátozott gyermekek utaztatása ügyében keresték fel csütörtökön fogadóóráján a makói polgármestert. Farkas Éva Erzsébethez közel harmincan fordultak annak érdekében, hogy megoldást találjanak problémáikra.

HFC: Újabb csapatok nyertek bajnokságot

A Hódmezővásárhelyi FC korosztályos korrekt szezont futnak. A megyében szereplő U19-esek nem régiben toronymagasan nyerték a bajnokságot, most pedig az országos III. osztályban szereplő U19-es és U17-es gárdák nyertek bajnoki címet.

Könnyítés jön a tilosban járó autósoknak

A parlament előtt lévő, közlekedési tárgyú törvényeket érintő törvényjavaslathoz terjesztett be összegző módosítását a törvényalkotási bizottság, amelyeket a Portfolio vett észre.

7. helyen végeztek a HLKC-s serdülők

Május 20-22 között rendezték meg Szigetszentmiklóson az Országos Serdülő Bajnokság nyolccsapatos országos döntőjét, ahol a Hódmezővásárhelyi LKC serdülői is részt vettek. Kis Márk lányai végül a hetedik helyen végeztek.

2017-ben is katasztrófavédelmi gyermeknap

Minden gyerek szeretne tűzoltó lenni, a katasztrófavédelem pedig gyermeknapon lehetőséget is biztosít erre. Május utolsó vasárnapja a szervezetnél hagyományosan a gyerekekről szól, így idén is megnyílnak a tűzoltószertárak kapui 28-án, immár negyedik alkalommal. Ezúttal az ország 283 pontján várják a tűzoltók a gyermekeket, szüleiket és minden érdeklődőt.

Vasúti szállítás Németországba

Vagonírozáson vettek részt a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár katonái, amelyhez a hódmezővásárhelyi vasúti rakodót használták.

Bántalmazta rabtársát egy elítélt Szegeden

Súlyosan megsérült egy jogerősen elítélt rab a Szegedi Fegyház és Börtönben, mert egy másik fogvatartott bántalmazta - közölte a Büntetés-végrehajtási Szervezet szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Klein Dávid már 8 ezer méteren jár

A Mount Everest 8.848 méteres csúcsát már közel 4.500-an mászták meg, de közülük eddig csupán alig 170-en oxigénpalack nélkül. Erre vállalkozott két magyar sportember, Klein Dávid és Suhajda Szilárd, akik a napokban indították végső rohamukat. Az utóbbi hegymászó azonban egészségi állapotára tekintettel szerdán kénytelen volt visszafordulni. Klein lehet az első magyar, akinek oxigénes rásegítés nélkül sikerül meghódítani a hegyet.

Czirbus: Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

- Akár 1,5 milliárd forint visszafizetési kötelezettsége is lehet a makói önkormányzatnak, amennyiben bebizonyosodik, hogy nem volt minden rendben az évekkel ezelőtti ivóvízjavító projekttel kapcsolatosan - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Czirbus Gábor. A Fidesz makói szervezetének elnöke ez ügyben rendkívüli testületi ülés összehívására kérte fel Farkas Éva Erzsébet polgármestert. A beruházás Makó mellett még 16 másik települést is érint.

Embercsempész bűnszervezet tagjait ítélték el

Letöltendő szabadságvesztésre ítélte egy embercsempész bűnszervezet tizenhárom tagját, további két vádlottat pedig pénzbüntetéssel sújtott csütörtökön a Kecskeméti Járásbíróság - közölte Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.

Három család kapott ingyentelket

Három 3 gyermekes makói család kapott ingyenesen telket az önkormányzattól. A város számára fontos, hogy a fiatalokat itt tartsák, ezért indították el ezt a programot is. A városházán csütörtökön írták alá az érintettek, valamint Farkas Éva Erzsébet polgármester és Czirbus Gábor alpolgármester az erről szóló megállapodásokat.

Szegeden keresik az ország legjobb fagyiját

Jalapeños-tequilás, zöld- és keleti fűszerekkel vagy épp zöldségekkel megbolondított hűs finomságot is neveztek a hagyományos ízek mellett az idei Év Fagylaltja versenyre, amit hétfőn rendeznek Szegeden. Összesen 94 hűs finomság száll versenybe, ezek közül 20 mentes kategóriában indul, vagyis a cukor-, glutén- és tejmentes fagylaltokból is bő lesz a kínálat.

Kormányinfó 89

Európában soha nem volt ilyen rossz a biztonsági helyzet, vége "a boldog békeidőknek", a terrorizmus bármelyik európai ország életében hétköznapi veszélyt jelent - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 89. Kormányinfón, amelyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen.

 

A diákolimpián is sikeresek a vásárhelyiek

Újabb utánpótlás sikereket értek el a Vásárhelyi Kosársuli fiataljai, akik ezúttal a Diákolimpián remekeltek. Mint ismert, szombton városunkban, a Kossuth téren rendezték meg a Decathlon B33 Diákolimpia I. korcsoportos döntőjét, ahol a Szent István Általános Iskola együttese ezüstérmet szerzett. Sőt az iskola csapata a 3. korcsoportban is döntőbe jutott, ahol a Németh László Gimnázium és Általános Iskola együttese is ott lesz.

Fagyi, plüss játékért cserébe

Mindenki, aki május 28-áig, elhoz valamilyen jó állapotú, fertőtleníthető plüsst, könyvet vagy játékot a Kósza Megálló Fagyizóba, az egy gömb fagylaltot kap köszönet gyanánt.

Délvidéken kirándulhattak a klauzálosok

A közelmúltban a Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola és a székkutasi Gregus Máté Tagintézmény 41 7. osztályos tanulója immár 6. alkalommal vajdasági kiránduláson vehetett részt.  A tanulmányi kirándulásra a „Határtalanul!”program keretében került sor, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma 1 432 000 forinttal támogatott. Az 5 napos kirándulás során a Délvidék legjelentősebb városait látogattuk meg, amellyel elősegítettük tanulóink külhoni magyarsággal kapcsolatos ismereteinek bővülését.