Vásárhely volt a házigazda a focikupán

A Balogh Imsi Sportcsarnokban rendezték a HSF vándor focikupát, melynek idén Hódmezővásárhely adhatott otthont, címvédőként. Az első ilyen kupát tavaly rendezték és ott a hódmezővásárhelyi Alustart KFT győzedelmeskedett, a kupán azoknak a cégeknek a dolgozói szerepelhettek melyek tagjai a Fényreklámgyártók Szövetségének.

Tapétát a falra!

Az otthonunk a személyiségünket is tükrözi, épp ezért nem mindegy, hogyan alakítjuk ki belső tereinket. A színek, a formák, a hangulatok kellemesebbé teszik az odahaza eltöltött időt, ezért fontos, hogy saját ízlésünknek, stílusunknak megfelelően válasszuk meg a falak, a szőnyeget, bútorok, függönyök színeit, mintáit. Erről beszélgettünk Oskovicsné Virág Kis Helgával, a DIEGO Szőnyeg-PVC-Parketta-Függöny Áruház üzletvezetőjével.

Örök emlék lehet egy jól megválasztott csokor

Mindegy, hogy ballagásra, diplomaosztóra, Anyák Napjára, esetleg esküvőre szánjuk a virágot, emelni tudja az adott nap fényét. Különösen, ha a csokorba még kis meglepetéseket is rejtünk. Erről beszélgettünk a Rádió 7 szombati Családi Magazinjában Czeglédi Margittal, a Margó Virág- és Ajándék Bolt tulajdonosával. 

Családbarát szülészeteket alakítanak ki

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint a családbarát szülészetek biztosíthatják a jó szülési élményt, amely segíthet egy újabb gyermek vállalásában is.

Ma van az Eurovízió döntője

20:30-kor kezdődik az Elővízió, majd 21 órától a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál döntője, melyben Pápai Joci nyolcadikként lép színpadra. A műsorok a Duna TV-n, és itt a Médiaklikken is láthatóak lesznek, illetve folyamatosan frissülő percről percre cikkel készülünk az estére.

Gyermekszínházi fesztivált rendeznek Szegeden

Gyermekszínházi fesztivált rendez az évadban indulásának hetvenéves jubileumát ünneplő szegedi Kövér Béla Bábszínház, a hétfőn kezdődő rendezvénysorozaton 13 produkciót láthat a közönség - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Kiválóra értékelték az elmúlt évet

Évértékelő közgyűlést tartott a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség május 6-án Szegeden a Megyei rendőr főkapitányság tanácstermében, ahol kiválóra értékelték az elmúlt évi munkát.

 

Ajándékot kaptak a kis labdazsonglőrök

Az idei tanév végéhez közeledve ismét meglepetésben részesültek a Bozsik Intézményi Programban résztvevő vásárhelyi ovisok. Kislabda, nagylabda és fair play kártya is akadt a csomagban.

Az egész világot kibertámadás érte

Kibertámadás érte pénteken több brit kórház informatikai és távközlési hálózatát és számos spanyol vállalatot, a zsarolóvírussal végrehajtott támadás azonban a BBC értesülése szerint péntek estig 74 országra terjedt ki. Az egyik magyarországi mobilszolgáltató a hvg.hu-nak elismerte: elért hozzájuk a támadássorozat. Ugyanakkor hangsúlyozták, ebből az ügyfelek nem éreznek meg semmit.

Az utcára dobni nem megoldás

Két kiscicát is megmentett a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Az 5 hetes körüli csöppségeket Hódtóban, egy vendéglátóhely elé dobhatták ki Hódmezővásárhelyen. Szerencsére egészségesek és az ijedtségen kívül semmi bajuk sem esett. Idén hamarabb kezdődött a macskák ivarzása a jó idő miatt, így egyre több kiscica kerülhet utcára. A megoldást hosszú távon az ivartalanítás jelentheti.

Tíz napon át Szeged a borok városa

Pénteken sokak számára eljött a várva várt nap: megkezdődött a XXIII. Borfesztivál Szegeden. Május 21-ig igazi kavalkád fogadja a napfény városába látogatókat.

Esős lehet a szombat

Délutánig erősen felhős lesz az ég, és többfelé lesz zápor, zivatar (keleten néhol tartós eső is). Délutántól Ny, ÉNy felől csökken a felhőzet, de futó záporok még ekkor is várhatók. Az ÉNy-i szél megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. 18 és 24 fok között alakul a hőmérséklet csúcsértéke.