Szentpéteri Csillának nem sok pihenésre jutott idő abban a pár napban, melyet a szülővásorában töltött. Vasárnap a Hagymaházban a helyi kórház gyermek- és újszülött ellátásának a jobbítása érdekében tartott egy nagyszabású jótékonysági koncertet. Hétfőn ugyancsak a Hagymaházban zenélt a zongoraművész, zeneszerző, valamint együttese, illetve a meghívott vendégei, a játékukat pedig táncos produkciók, valamint technikai látványelemek színesítették.

A Láttad-e már zenét? ifjúsági programsorozat első állomása, még évekkel korábban, mi más is lehetett volna, mint Makó. Most pedig a 31. ilyen koncertnek ismét a rendezvény megálmodójának a szülővárosa adhatott otthont. De hogyan is lehet látni a zenét, mi a lényege ennek a nem hétköznapi produkciónak? – azt Szentpéteri Csilla itt részletezi:

##audio:4013##

A gyerekek nem csupán a nézőtéren, illetve az iskolai padokban ülve a részesei, hanem aktív közreműködői is ezeknek a bemutatóknak. – A legutóbbi martfűi koncertjén ismerkedtünk meg Csilla nénivel, s az ő meghívására jöttünk el most Makóra – árulta el Rusvai Máté. A szolnoki Kőrösi Csoma Általános Iskola 12 esztendős kisdiákjának két idősebb testvére néptáncol, s öt éve már Máté is követi őket. – Mindenféle táncot szeretek, de közülük talán a legjobban a mezőségit, mert ebben vannak a legjobb lépések – sorolta a fiú. Rusvai Mátén kívül több néptáncos is érkezett Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, sőt, még balettosok is.

Rusvai Máté

Kedden a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók székhelyintézményében folytatódott Szentpéteri Csilla májusi programja. Itt Nadobán Zsuzsanna tanítónővel közösen az úgynevezett Zongorabolygóra utaztatták a jelenlévőket. Ez az érdekes projekt többek között arról is szól, hogy a zene segítségével számos más tantárgy, ismeret elsajátítása is sokkal könnyebb. Ezt így elsőre nehéz lehet elképzelni, de a megértésében Nadobán Zsuzsanna segít, íme:

##audio:4014##

Munkatársunktól. K.