Steiner Béla emlékest a tisztelet jegyében

A tavaly elhunyt Steiner Bélára, hódmezővásárhelyi zeneszerzőre, karnagyra, zenepedagógusra emlékeztek művei megszólaltatásával helyi kórusok és zeneiskolai tanárok pénteken este a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. 

Egy kötet, amely ajtót nyit a múltra

20. évkönyvét mutatta be a Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság pénteken délután, a Hódmezővásárhelyi Levéltárban. A több, mint 20 szakember munkáját magában foglaló kötet ajtót nyit a múltra, amelyen, ha belépünk, érdekes és mindenek felett hiteles információkra lelhetünk Hódmezővásárhellyel és környékével kapcsolatban. 

Édesanyák köszöntése a klubban

Népdalokkal, versekkel köszöntötték pénteken a makói II-es számú idősek klubjában az édesanyákat, nagymamákat. Az ünnepségen a klub vezetője a saját versét is felolvasta. Czirbus Gábor alpolgármester pedig arról is beszélt, hogy az édesanyákat nem csupán május első vasárnapján, hanem az év minden napján köszönteni illik.

Kis ovisok, nagy bizalommal – Galéria!

A biztonságos élet legfontosabb szabályainak a megismerését nem lehet elég korán elkezdeni. Ezt jól tudják a kiszombori Karátson Emília Óvodában is, ahol 14 esztendeje szervezik meg a Bizalommal fordulok hozzád elnevezésű programsorozatot. Pénteken tartották az esemény zárását, melyen rendőrök, tűzoltók, mentősök és polgárőrök közösen vettek részt a kicsikkel.

Nagydíjat ért a rendes gazda gondossága

Pénteken délelőtt adták át a tenyészállat díjakat a XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon. A hódmezővásárhelyi Vad Andrea tenyészete ismét nagydíjas lett, zsinórban negyedik alkalommal. Az elismerést Dr. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója adták át.

Az első vásárhelyi forduló – Galéria!

Elméleti tesztek, bekötött szemmel való tojáskeresés és talicskázás is várt az agrárhallgatókra pénteken az Agrár-felsőoktatási Intézmények Országos Gazdászversenyének vásárhelyi fordulóján. 

Gyerekszemmel muris igazán a mezőgazda nap!

Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok igazi szenzációnak számítanak. Nem meglepő, hogy az ország minden szegletéből akadnak érdeklődők. A rendezvény pedig nem csak a nagyokat és a szakmabelieket mozgatja meg, hanem bizony a kicsik is odavannak érte. Őket elsősorban az állatok és a monumentális gépek érdeklik.

Jugyus ballagás, áhitatban – Galéria!

Három osztály, vagyis 66 végzős vett búcsút péntek délután a makói Juhász Gyula gimnáziumtól. Miután a diákok körbejárták az iskola szinte valamennyi termét, átballagtak a közeli református Ótemplomba. A szokásokhoz híven ott tartották meg az istentisztelettel egybekötött ünnepséget.

Bajnoktól tanulnak a vásárhelyi rúdtáncosok

Artem Kazymov személyében többszörös bajnok rúdtáncos érkezett Hódmezővásárhelyre, a Pole Magic Rúdtánc Stúdióba. A bajnoki workshop-ra a keleti régió több szegletéből is kíváncsiak voltak és igyekeztek minél többet tanulni az ukrán tehetségtől.

Steiner Béla nevét viseli az ének-zenei terem

Steiner Béla (1927-2016) zeneszerző, karnagy, zenepedagógus, Hódmezővásárhely és Pitvaros díszpolgárának nevét vette fel a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola ének-zene terme ünnepélyes megemlékező műsor keretében pénteken, az intézményben. 

Boldog születésnapot, Makó! – Galéria!

Makó május 7-én ünnepli újraalapításának 318. évfordulóját. Ebből az alkalomból a hétvégén városnapi forgatag várja az érdeklődőket. Pénteken ünnepi testületi üléssel indult a porgramsorozat. Ekkor adták át az emlékplaketteket, illetve emlékérmeket azoknak, akik sokat tettek a Maros-parti településért.

Világszínvonalú mesefilm Székelyföldről

A székelyföldi rajzfilmstúdióban teljes gőzzel dolgoznak a legújabb, 12 részesre tervezett rajzfilmsorozaton. Néhány hét múlva pedig kezdődik az első Székelyföldi Legendárium Karnevál, melyre eddig 30 iskola több mint félezer diákja jelentkezett.

Kész tervekkel ballagtak el az Eötvösből

Pénteken tartotta ballagási ünnepségét a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Eötvös József tagintézménye, a rossz idő miatt a Belvárosi Katolikus Templomban. A felnőtté válás egyik mérföldkövén már kész tervekkel léptek át a diákok, ugyanis sokaknak már most világos, mik is lesznek nagy korukban. A tanulók az utolsó osztályfőnöki órán a batyuba, a felnőttektől kapott jó tanácsokat is bele tehették. 

Vadas falatok – Galéria!

„Vadat és halat, s mi jó falat, Szem-szájnak ingere”. Akár ez is lehetett volna a mottója a XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon meghirdetett főzőversenynek. 

Bárkiből lehet Alapító

Meghosszabbította a Legyél Te is Alapító programját a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Nemcsak magánszemélyek lehetnek Alapítók, hanem cégek, szervezetek is, amelyek fontosnak tartják, hogy  egy korszerű Állatvédelmi- és Szabadidős Központ működjön a városban. A cél, hogy nyár végére megnyissa kapuit a családi rendezvényeknek is helyet adó központ.

Tapasztalatcsere Ulm és Vásárhely között

A németországi Ulm városából érkező delegáció elsődleges célja a magyar oktatási rendszer feltérképezése. Ennek egyik állomásaként a küldöttség a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolába látogatott el.

Ahol díjat kapni a legnagyobb elismerés

A 24. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok péntek délelőttjén adták át a tenyészállat díjakat. A tenyészállat felvezetésen és díjátadáson Lázár János és Farkas Sándor is részt vett.

Ezek a gyerekek kezdenek el később beszélni

A mobilook, tabletek, elektronikus játékok késleltethetik a kisgyermekek beszédfejlődését - állapították meg kanadai tudósok, akiknek kutatását csütörtökön ismertették egy San Franciscó-i tudományos konferencián.

Benkő Zsolt Vajháton tart fórumot

Benkő Zsolt önkormányzati képviselő 2017. május 10-én, szerdán 17 órakor Vajháton, a Belső utcánál tart lakossági fórumot. A fórummal egy időben a Johannita Segítő Szolgálat támogatásával ingyenes ruhaosztás lesz.

A településrendezésről tartanak fórumot

Hódmezővásárhely településrendezési tervének részleges módosításáról 2017. május 10-én, szerdán 10 órakor a városháza dísztermében tartanak lakossági fórumot.

Népszerű a kata és a kiva

Az elmúlt hónapokban mintegy negyvenezer gazdasági szereplő jelentkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, hogy ezentúl a kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) vagy a kiva (kisvállalati adó) alapján fizethessen adót - közölte a Magyar Idők.

 

A vásárhelyi az első az országban!

Pénteken megnyílt az ország első agrár-vidékfejlesztési ügyfélszolgálata Hódmezővásárhelyen, a Kálvin tér 4. szám alatti épületben. Az eseményen beszédet mondott Dr. Juhász Tünde, a Csongrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, valamint Lázár János, országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Értékteremtő a közmunka Apátfalván

Apátfalvi magazinunk minden hónap első hétfőjén 13 óra 15 perckor veszi kezdetét és a település életéről, múltjáról, jövőjéről és aktualitásokról szól. Ezúttal Szekeres Ferenc polgármester beszél az értékteremtő közmunkáról, Antal Eszter bemutatja az Ifjúsági Klubot, Kovács Józsefné pedig a Napsugár Baráti Klub tevékenységéről tájékoztat.

Nagy zuhét kaphatunk a nyakunkba

Felhőszakadás veszélye miatt – négy nyugati megye kivételével – az egész országra figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat.